gróf Károlyi Lajos: Élmények visszapillantások - Fejér Megyei Levéltár közleményei 25. (Székesfehérvár, 1998)

Bélye, a szarvasok paradicsoma

ul a barangolás, vadászat, a horgászat és egyéb hasonló „passziók", távol tartsanak. Hányszor tettem fel magamban a kérdést, miért nem lehet az én tanítóm egy vadász- vagy horgászrajongó? Miért kellett Machiavelli e szellemi rokonának minden fondorlatát alkalmaznia, eszközeit szentesítenie, csak azért, hogy engem távol tartson szeretett puskámtól? Érthetetlennek tűnt, hogy apám szenvedélyes vadász létére sem állt pártomra, és így nem maradhatott el az a - talán még jellemet is formáló - következmény, hogy állandóan azon törtem a fejemet, hogyan is tudnék kötelmeim alól kibújni, és a tanárok orra alá borsot törni? Egyszer aztán remek ötletem támadt. Már akkor hallottam nagyapámtól, hogy a pontosság a királyok udvariassága. Mindenkinek meg kell értenie, hogy a megváratás egyenlő a neveletlenséggel. Viszont a tanár úr eleinte nem vette komolyan a pontosságot - ahogy a franciák mondják - á la lettre. Addig jár a korsó a kútra, amíg el nem törik. Egy számára feketebetűs napon óráját 10 perccel visszaállítottam - belátom, alattomosan - azzal az elkerülhetetlen, szándékosan előidézett eredménnyel, hogy amikor az ebédlőajtó szárnyai 13 h 29' 59"-kor kitárultak, a tanár úr nem vala az ebédlőre nyíló könyvtárban. A fagyos csönd, a dermesztő nagyapai pillantás, a néhány rövid, de igen velős szó bizonyára befolyással bírhattak a paradicsomszínü arc árnyalatára, s ekkor én gondolatban kaján, de őszinte örömmel dörzsöltem kezeimet. A szórakozott professzorból egy viszonylag pontos ember lett: mit nem tesz egy-két szó, egy pillantás, na meg egy kamasz csíny? De bensőjében továbbra is hadilábon állhatott az órákkal, mert mindig a legutolsó pillanatban érkezett, kihívva a szó legszorosabb értelmében vett további sorscsapásokat. Ezeket elősegítendő, ismét önmagámra esett a választás. A tanár úr „dús" hajzata a fésű használatát nem indokolta, egy hajkefével tartotta rendben koponyadíszét. Egy borús napon, amikor szobája kellőképpen sötét volt, a hajkefét bekentem egy adag mustárral, amelynek színe megegyezett a sörte színével. Tekintve, hogy akkoriban a Descartes-i filozófia számomra teljesen ismeretlen volt, e ténykedésem sarkalatos okait bizonyára az említett gyerekes bosszúvágy kielégítésében kell keresnem. Hű maradván szokásaihoz - már ami az utolsó percbeni érkezést illeti - a tanár úr ebéd előtt végigsimította gyér tincseit a mustáros kefével.