gróf Károlyi Lajos: Élmények visszapillantások - Fejér Megyei Levéltár közleményei 25. (Székesfehérvár, 1998)
Az interior
a terepvázlatokat és a primitív, valószínűleg keresztülvihetetlen vetésterveket, a gyertya pislákoló fényében, a kezem ügyében azzal a bikacsökkel, amellyel a túlzottan kíváncsi patkányokat igyekeztem távol tartani. Csak igen lassan haladtam előre. Napközben hol a hőség gyötört, hol a kullancsokkal, földi bolhákkal és egyebekkel bajlódtam. Alvásra csak röpke órák jutottak, az sem zavartalanul, mert alig hogy álomba szenderült az ember, máris felriasztotta valamelyik patkány halálsikolya. Napközben is elkapott néha e tristesse nerveuse (ideges szomorúság), amellyel találóan Balzac fejezte ki közérzetét. Idővel ez is elmúlt. Munkaadóm - 8 vagy 10 tagú családjával - évenként Európában töltött egy-két hónapot, anyagiakban tehát nem szűkölködtek, és éppen ezért találtam a fizetésekkel kapcsolatos elképzeléseit különösnek, hogy finoman fejezzem ki magam. „Nézze - mondotta -, ha az intézőmnek száz cruzeirost fizetek, akkor 600 cruzeirossal leszek szegényebb, mert ötszázzal bizonyára meglop. Ha viszont csak ötvenet adok neki, akkor csak 550-et vesztek, mert nem valószínű, hogy 500 cruzeirosnál többet tudna lopni." Ez az amorális fizetési politika engem akkor még nem érintett, mert kitartott eredeti elképzelése mellett, hogy tevékenységemet csak akkor fogja pénzzel is honorálni, amikor már elfogadható módon beszélem a nyelvet. Jóindulata jeléül viszont kölcsönadott egy 32-es Smith& Wesson revolvert, havi 10 patronnal, jelezve, hogy a patronok száma idővel 15-re vagy akár 20-ra is növekedhet. Hálás is voltam. A fazendán az intéző, az adminisztrátor felügyelete alatt számos, tejeskávé színű bennszülött dolgozott. Az adminisztrátor az első pillanattól kezdve fagyos rokonszenvvel tüntetett ki, feltehetően csodálatos éleslátással úgy ítélve meg a helyzetet, hogy alkalmaztatásommal illegális pénzügyi manipulációinak előbb-utóbb végeszakad. Belátva azonban, hogy kenyéradó gazdánk közös, nyíltan sohasem lépett fel ellenem, csak a háttérből próbált gáncsot vetni. Nem így a munkások egy része. Az ő szemükben egy gringó voltam, egy idegen, akit holmi csapásként küldött a sors. Nap mint nap éreztették, hogy inkább máshová, talán a pokolba kívánnának. Csak tessék-lássék módon végezték a kijelölt munkát, a mutogatások internacionális nyelvén közölt utasításaimat színleg elfogadták, ha azonban tudták, hogy nem látom őket, rögvest leállt a munka. Rövidesen egészen nyíltan kiásták a csatabárdot.
