gróf Károlyi Lajos: Élmények visszapillantások - Fejér Megyei Levéltár közleményei 25. (Székesfehérvár, 1998)

Németországi idők

kis aggodalmat váltva ki minden menekültnél. Ahogy a katonai hatóságok munkájukat fokozatosan átadták a német közegeknek, helyzetünk anyagi értelemben is egyre bizonytalanabb lett, többen elvesztettük állásunkat. Ez engem is súlyosan érintett, mert akkor már apa voltam, feleségemet és elsőszülött fiamat mindenképpen el kellett tartanom. Munkahelyet viszont, különösen „sürgősséggel", szinte lehetetlen volt találni, ugyanis a német munkaadók a német menekülteket részesítették előnyben. A szerencse azonban mellém szegődött. Merő véletlen folytán megismerkedtem egy svájci úrral, aki egy menekülteket segélyező egyletet alapított. Ennek az egyletnek lettem én a németországi képviselője. Tehát új állást viszonylag gyorsan sikerült szereznem, a mindennapos kenyérgondok sem nehezítették az életünket, az azonban már akkor is előrelátható volt, hogy Németországot előbb-utóbb el kell hagynunk, ha egy végleges, új egzisztenciát akarunk magunknak megteremteni. Francia őrnagy barátom jóvoltából a gépkocsihasználati engedélyt továbbra is megtarthattam, ami a sok utazgatással járó új munkaköröm ellátását nagymértékben megkönnyítette. Ezt az engedélyt természetesen arra is felhasználtam, hogy ráérő időmben az autóval, feleségem társaságában, kisebb-nagyobb kirándulásokat tettem, és felkerestem a barátokat és az ismerősöket. Például több alkalommal élveztük egy német család vendégszeretetét a Bodeni-tó partján épült villában, amely a csodával határos módon, néhány apró sérüléstől eltekintve, majdhogynem teljes épségben vészelte át a háború viszontagságait. A férfi - elismert tudós, a távol-keleti képzőművészet kutatója - számos, szebbnél szebb kínai, tibeti, jávai műkincset őrzött házában, nem győztük ezeket csodálni. Egyik látogatásunk során a ház asszonya arra kért, hogy kamaszkorú lányukat valamikor vigyem át autóval a szomszédos kisvárosba, mivel nekik nemhogy autójuk, de még kerékpárjuk sincs. A szívességet, talán említenem sem kell, készséggel teljesítettem. Akkoriban még érvényben volt az úgynevezett „fraternizáló" rendelkezés, amely a győztes hatalmak katonáinak, hivatalos közegeinek tiltotta a helybeli lakossággal való mindennemű barátkozást. Útban a szomszédos kisváros felé vendéglátóink lányával, a francia rendfenntartó erők feltartóztattak, és a helyőrség parancsnoka elé kísértek. A parancsnok a maga sajátos katonai logikájával úgy értelmezte, hogy ez a bizonyos fraternizáló rendelet rám is vonatkozik; hiszen az autóhasználati engedélyemet