gróf Károlyi Lajos: Élmények visszapillantások - Fejér Megyei Levéltár közleményei 25. (Székesfehérvár, 1998)

Nagymágocstól Brazíliáig

kodott, tehát nehézségek nélkül, nagy ambícióval láttam munkához. Ez a legalizált mozgásszabadság arra is lehetőséget adott, hogy szűkös élelmiszerkészletemet a cserekereskedelem, magyarul a feketézés lehetőségeivel élve kiegészíthessem. Az élelmiszerek nagy része csak hivatalos jegyre volt kapható, a feketézést szigorúan tiltották és keményen büntették, azonban aki kellően leleményes volt, az a legkülönfélébb fortélyokkal játszotta ki az ellenőrzést, és cserélt a parasztoktól cigarettáért, italért, ruháért lisztet, húst, krumplit. Hosszú hetekbe került, amíg az őrnagytól kapott feladatot elvégeztem, és a tervezetemet tartalmazó vaskos iratköteget a garázstulajdonos csinos, szőke lánya, a kölcsönös rokonszenv jegyében, legépelte. Miután a legnagyobb gondossággal és megfontoltsággal papírra vetett, és fiatal barátnőm által legépelt irományomat átadtam megbízómnak, folytattam autószerelői munkámat. Csalódást okozott, hogy beadványomra három hónap elmúltával sem kaptam választ. A végén már arra gondoltam, hogy feladatomat nem sikerült jól elvégeznem, és műszaki vagy üzemtani elgondolásaim nem nyerték el az őrnagy tetszését. A műhelyben a javítandó kocsik között gyakran akadtak katonai járművek, nem számított tehát ritka esetnek, ha csendőrök vagy katonák ott megfordultak. Egyik délután azonban három csendőr név szerint engem keresett, s úgy koszosan, ahogy eléjük álltam, bevittek a katonai kormányzóságra. Út közben egyetlen szót sem szóltak hozzám, így óhatatlanul azt gyanítottam, hogy cserekereskedelmi ténykedéseim miatt valaki feljelentett. A kormányzóságon egy alezredes elé vezettek, aki megkönnyebbülésemre nagyon udvariasan fogadott. Közölte, hogy voralbergi kollégája, gróf d'Audibert ezredes ismeri a családomat, mert az első világháború után Magyarországon szolgálatot teljesítő francia katonai misszió tagjaként a Károlyi-kastélyban lakott Foton. A szívélyes beszélgetés közben egyszer csak minden kertelés nélkül nekem szegezte a kérdést, van-e kedvem a francia hatóságoknak dolgozni. Először félreértettem az ajánlatát. Akkortájt ugyanis jó néhány titkos szervezet működött egész Németország területén. Az Irgun a zsidó kivándorlókat csempészte át a határokon a későbbi Izrael felé, az Odessza a náci háborús bűnösöket menekítette. Azt gondoltam, valami efféle munkát kínál nekem az alezredes. Amikor azonban félreérthetetlenül tisztázódott,