gróf Károlyi Lajos: Élmények visszapillantások - Fejér Megyei Levéltár közleményei 25. (Székesfehérvár, 1998)

Egyetemi évek

tisztásokon a villás varázsvesszővel áthaladva sokan rögtön megérzik a sugárzás hatásait: az erősen tartott vessző elhajlik kezükben. Sokan bírnak - tudtukon kívül is - ilyen varázsvesszős képességekkel, de hosszú gyakorlat nélkül nem várható eredmény, mert a kiértékelési módozatok sokoldalúsága vagy a figyelem összpontosításának hiánya és az esetleges önszuggesztió téves vágányokra vezethetnek. Természetesen engem, mint eljövendő gazdát, leginkább a mezőgazdasággal és állattenyésztéssel kapcsolatban érdekelt a radiestézia használatának lehetősége. Komoly gondot okozott akkortájt a szarvasmarhák kóros elvetélése, amelynek okát - a dán Bang professzor felfedezése után - a Bang-bacilusban keresték. Ezen új keletű varázsvesszős teóriák hallatára elhatároztam, hogy az otthoni szarvasmarha-istállókat közelebbi vizsgálatnak vetem alá. Nyár vagy kora ősz volt, a jószág még nem volt istállózva, s így egy varázsvesszővel a kezemben hosszasan fel s alá sétáltam az istállókban, egy kis rajzon bekeretezve a vélt besugárzási helyeket. Nem tudom, hogy az istállómester és a munkások nem gondolták-e, hogy a megbolondulás első tüneteivel tértem haza az egyetemről. Később bebizonyosodott, hogy ezek az elvetélő tehenek, egyetlen kivételével, mind a sugárzási keresztezésben, illetve fölött töltötték téli, istállózott idejüket, mégiscsak nyilvánvalóvá vált, hogy e sugarak intenzivitása hatással bírt immunképességükre. Télen e helyeket kihasználatlanul hagyattam, és lám, azok a tehenek, amelyek évek óta elvetéltek, a következő évben egészséges borjakat hoztak világra. A háborús események vetettek véget e téren további, féltudományos gyakorlati próbálkozásaimnak, de talán ezeknek a kezdeti eredményeknek tudható be az ilyen témájú tanulmányok iránti későbbi érdeklődésem. A háború és kihatásai napi realitások lettek, és minden fiatalkori naivitás ellenére előrevetették az elkövetkezendő változások árnyékát. Éppen Budapesten voltam, amikor a német csapatok az országot megszállták. A Lánchíd budai hídfőjénél állva vártam az alkalmat, hogy a dübörgő páncélosok után a másik oldalra juthassak. Mellettem állt egy jóvágású, vaskeresztes, fiatal, német páncélos tiszt. Szúrt a zabszem, így megkérdeztem tőle, miért oly mogorva, hisz egy újabb ország megszállása és a tapsolók látványa örömmel kéne, hogy eltöltse. „Barátom - válaszolta -, azért vagyok mogorva, mert tudom, hogy azok közül sokan, akik bennünket ma megtapsolnak, holnap az ellensége-