gróf Károlyi Lajos: Élmények visszapillantások - Fejér Megyei Levéltár közleményei 25. (Székesfehérvár, 1998)

Hadapródiskola - Pécs

majd suttogva mondta, hogy gyors lövésre készüljek fel, mert bedob egy ágat az alattunk levő bokrok közé, mire a konda, majdnem biztosan a szemközti oldalon fog majd kitörni. Meggondolatlanul felálltam arra a fatörzsre, amelyen előzőleg ültünk, majd óvatosan, felhúztam az express mindkét kakasát. Rivnyák, látva hogy felkészültem a lövésre, egy meglehetősen vastag ágat nagy lendülettel hajított a bokrok közé, hozzávetőleg húsz-harminc lépésre tőlünk. Ami ezután történt, az a pergőtüz gyorsaságával játszódott le. Abban a pillanatban, amikor az ág a bokrok közé vágódott, egy 3-4 éves kan tört ki a katlanból a mi oldalunkon nem várt sebességgel, és ahogy rohant, szügyétől jobbra-balra porzott a hó. Én a fatörzsön állva, a sűrű bokrok között, a rohanó kant mindössze a másodperc töredékéig láttam, ennek ellenére, vagy talán éppen ezért, azonnal lőttem, viszont izgalmamban elfelejtettem, hogy a puska mekkorát rúg, így nem dőltem bele kellően a lövésbe, és ahogy elhúztam a ravaszt, a puska rúgásától megtántorodtam, és hátrafelé a félméteres hóba estem. Feltápászkodva nem kis méreggel vettem észre, hogy az expressnek, amelyet estemben sem engedtem el, mind a két csöve tele van hóval, ami dugót alkotva, nyomban bele is fagyott a csövekbe. Mindenekelőtt leeresztettem a másik kakast is, amely az esés ellenére felhúzott maradt, és hála a Mindenhatónak, nem sült el. Puskavessző híján, bármennyire is igyekeztem, ezt a két dugót sehogyan sem tudtam a csövekből kipiszkálni, pedig az idő sürgetett, mert a disznó nyomát sürgősen fel akartuk venni. Majdnem biztosra vettem, hogy még ha rosszul is, de eltaláltam. Rivnyák, aki hasonlóképpen vélekedett, és kikapta kezemből a puskát, de tüdejét teleszíva sem sikerült kifújnia a hódugókat. Legnagyobb meglepetésemre - mintha ez a világon a legtermészetesebb volna - kigombolta nadrágját, és belepisilt a puskacsövekbe. A gőzölgő folyadék hatására az express két csövéből rögvest kiolvadt a hó. Mi, anélkül, hogy egyetlen szót is szóltunk volna egymáshoz, gyors mozdulatokkal szárazra töröltük a fegyvert, és a rálövés helyére indultunk, atyám óhajának megfelelően Rivnyák elöl, én a nyomában, térdig a hóban. Nem tévedtünk, a kant valóban megsebeztem, mert a bokrok között vért találtunk, de hóval összekeveredve, így nem tudtuk eldönteni, hogy hol érte lövésem a disznót. Időnk semmiképpen sem volt a hosszas meditálásra, ezért a nyomokat rögtön követtük, amelyek völgynek lefelé vezettek. Rivnyák változatlanul elöl haladt, első világháborús mauserjét lövésre készen tartva, én - néhány lépésnyi távolságban - mögötte. Miután már