gróf Károlyi Lajos: Élmények visszapillantások - Fejér Megyei Levéltár közleményei 25. (Székesfehérvár, 1998)
Hadapródiskola - Pécs
kül - sejtelmem sincs, hogy minek a sugalmazására - szabályellenesen megőriztem néhány, el nem használt töltényt. Bácskába indulóban, bevagonírozásunk előestéjén ezt a néhány patront elrejtettem holmijaim közé, ahogy később kiderült, talán mindannyiunk szerencséjére. Gyakorlatunk helyszínéül egy, a már előrenyomult magyar csapatok mögötti tereprészt jelöltek ki, de amely akkor még - tekintettel a partizánveszélyekre - hadműveleti területnek minősült. így azután enyhén szólva rejtély, hogy ki és milyen meggondolások alapján döntött úgy, hogy bennünket, hadapródokat csak vaktölténnyel lássanak el. A gyakorlat napján, kora délelőtt egy kis, két lőréses betonerődítmény előtt ültünk. Az erőd mögött erdő húzódott, sűrű, bozótos aljnövényzettel, előtte a gazos talajba fúrt lábakon fekete tábla állt, teleírva különféle képletekkel és diagramokkal. Főhadnagy parancsnokunk ezek segítségével magyarázta a robbantás tervét és annak várható kimenetelét. A vitathatatlanul érdekes és tanulságos előadásnak, amelyet mindnyájan őszinte élvezettel hallgattunk, két, ránk leadott lövés vetett véget. Mind a kettő a sűrű, bozótos aljnövényzetű erdőben dördült el, de szerencsére egyik sem talált. Főhadnagyunk - „Fedezz!" - parancsára azonnal szétugrottunk, és fedezékbe mentünk. Én magam egy árok peremére hasalva, és természetesnek ítélve amit teszek, a titokban magammal hozott éleslőszert azonnal betöltöttem, majd abba az irányba, ahol az orvlövészt sejtettem, gyors egymásutánban két vagy három lövést leadtam. A kedélyek lecsillapodása után kínos meglepetéssel vettem tudomásul, hogy parancsnokomat nem a partizántámadás, hanem az én spontán reakcióm zaklatta fel igazán. A hosszú és nyilvános fejmosást, amelyet természetesen feszes „Vigyázz! "-ban kellett végigélveznem, semmiképpen sem értékelhettem méltányosnak vagy igazságosnak. Az igazi meglepetés azonban csak jóval később ért, a karácsonyi szabadság alkalmával. Azt a karácsonyt Pesten töltöttem, és a rendelkezéseknek megfelelően azzal kezdtem, hogy jelentkeztem a városparancsnokságon, előírásosan kimenőöltözékben, tükörfényes cipőben és még a cipőmnél is fényesebb zubbonygombokkal. Jelentkezésem szabványos formaságai éppen hogy megkezdődtek, amikor két tiszt kíséretében belépett egy ezredes, aki a következő szavakat intézte hozzám. „Délvidéken tanúsított magatartásával, bár szabályellenesen cselekedett, valószínűleg emberéleteket mentett meg. Ezért e kitüntetés!"
