gróf Károlyi Lajos: Élmények visszapillantások - Fejér Megyei Levéltár közleményei 25. (Székesfehérvár, 1998)

Édesanyám

akkor a jelenkorra sem boríthatunk fátylat. Mint keresztény magyart botránkoztatott meg az a tény, hogy elenyésző volt azoknak a száma, akik 1985-ben felemelték a szavukat II. János Pál pápa mariazelli látogatása alkalmával az ellen, hogy az osztrák püspöki kar - a magyarországi politikai visszahatástól tartva - ki akarta tiltani a magyar emigrációt abból a fogadalmi templomból, amelyet Nagy Lajos építtetett, s amelynek főoltárát Esterházy Pál nádor adományozta, ablakait pedig a Nádasdy család ajándékozta. Magyarország Patrónájának oltára zarándokhelyünk, és innen akarták a keresztény püspökök a magyar keresztényeket kitiltani ! Ne csodálkozzék az egyház, illetve annak politizáló és megjuhászkodó bíborosi kara, ha a papneveldék kongó ürességgel figyelmeztetik Rómát. Miért nem szentelt akkor és ott a lengyel szentatya a magyar ügynek nagyobb fontosságot? Miért fogadta viszont az orosz küldöttséget, ugyanúgy mint IV. Béla korában, amikor királyunk egy Sárospatakról küldött levélben fordult a pápához segítségért - mint ismeretes hiába -, és ez a levél 600 évig tartozott a vatikáni könyvtár titkai közé? Édesanyám Édesanyám a jóság, a szeretet és a türelem mintaképe volt, még a gyarlóságokban is mindig a jót kereste. Csak a feladatok elhanyagolását, a szófogadatlanságot és a házitanítók félrevezetését büntette következetesen. Villámló tekintetéből már előre láthattuk, milyen retorzióra számíthatunk. Vallásosságát, szellemi nagyságát, önfeláldozó lényének igazi mélységét csak a későbbi megpróbáltatások jellemformáló éveiben éreztem át teljes mértékben. Leánykorában elvégezte a müncheni festőakadémiát, gyönyörűen festett. Sokoldalúságára jellemző, hogy a telkibányai házban használatos porcelánokat stílusos motívumokkal ő díszítette. Néhány évvel ezelőtt, röviddel halála után, egy magyarországi levelet találtam postafiókomban. A feladó számomra ismeretlen volt. Otthon bontottam föl: három, szép kézírással sűrűn teleírt oldal hullott az ölembe, írója egy hajdúszoboszlói asszony volt, egy telkibányai erdészünk leánya, aki a háború után született, bennünket tehát nem ismert. Apjától any-