gróf Károlyi Lajos: Élmények visszapillantások - Fejér Megyei Levéltár közleményei 25. (Székesfehérvár, 1998)

Gyermekkor - Nagymágocs, Telkibánya

elérése. Az előítéletek általános kiküszöbölése a lehetetlenséggel határos, de nem létezhet olyan ok vagy ürügy, amely visszatarthat az ilyen tárgykörökkel való foglalkozástól, amely kihat nemzetünk jövőjére. A múltban elkövetett hibákból tapasztalatokat nyerve tanulhatunk, de egy politikai vagy társadalmi rend erőszakkal való elfogadtatása káros következményekhez vezet. Milyen hatással lehetett honfoglaló őseinkre és azoknak még az idegenektől mentes utódaira István királyunk azon rendelete, amely kimondotta: „...hitszegett ember keze vesztésével fizessen hitszegéséért..."? Nem fokozta-e Árpád ivadékaiban az ellenszegülést, amikor ezt a kegyetlen törvényt életbe léptette? Nem érthető, hogy a Szent István korabeli főurak, részben önvédelemből tömörültek, alkottak „klikkeket", nem annyira királyellenkezési vágyból, hanem inkább örökségüket mentendő? Elsősorban azért, mert a nagyszámú, nyugatról betelepített idegen, akiknek száma Gáspár János szerint elérte akkori főuraink számának 42%-át és felhígítóan hatott az előbbiek hatalmára. Az álmosi örökséget leváltotta egy parancsuralmi rendszer. Történelmi adatok mutatnak arra, hogy az Árpád fejedelem korából magunkkal hozott örökséget, szellemet és jellegzetességeket a római egyház már akkor kezdte irtani. Nem láthatott az árpádi örökösökben ellenlábasokat, de hogy a megújhodást sem akkor, sem később nem a krisztusi szellemben bírálta, arra a példák sorozatát a történelem szolgáltatja. Ha a pápai hatalom ezt lehetővé tette, akkor a világi uralkodóknál sem tételezhető fel egy teljesen más felfogás. Hogyan alakult volna hazánk sorsa, ha a görög-keleti kereszténység eszméi honosodtak volna meg? A kérdés meddő, de jogosultságát tények igazolják. A honfoglalás óta a szláv, a germán és más népcsoportok szemében szálkák maradtunk. A 150 éves török uralmat, amikor százezrek pusztultak el, felváltotta a Habsburg-uralom, amelynek utolsó előtti tragikuma a magyar szabadságvágy külföldi segítséggel történő vérbe fojtása volt, amikor is „apostoli" királyunk, hóhérokra és a karhatalomra támaszkodva, jóváhagyott egy példának ható, vérengző megtorlást. Ez ugyanolyan tény, mint az, hogy mások bűneiért gyakran bennünket, magyarokat áldoztak fel, és egyedül a mi országunkat osztották fel a győztes hatalmak a felvilágosodott XX. században négy részre! Ha már kritikus szemmel tekintjük a múlt eseményeit s azok okait,