gróf Károlyi Lajos: Élmények visszapillantások - Fejér Megyei Levéltár közleményei 25. (Székesfehérvár, 1998)
Állami szolgálatban
Ez természetesen óriási fordulatot jelentett az életemben. Felszámoltam a - különben sem túl jól működő - autókereskedelmi céget, és az egész problémát megbeszéltük a feleségemmel. Ekkor már tulajdonképpen különváltan éltünk, de most, hogy lehetőségünk nyílott a gyerekeket Európában taníttatni, papírra kellett vetnünk azt a tényt, hogy már nem élünk együtt. Teljesen barátságosan ment minden. Elváltunk, és megállapodtunk abban, hogy erre a két évre, amelyre a szerződésem szólt, mind a két gyerek velem jön Európába, és a továbbiakat majd meglátjuk a két év elteltével. 1960. augusztusában tettem át lakhelyemet Párizsba. A gyerekek még nem jöhettek az iskolaév közepén, de előkészítettem, hogy januárban mindketten egy internátusba kerüljenek. Főnököm Párizsban egy öreg brazil generális volt. Természetes, hogy a korkülönbség és munkastílus különbözősége súrlódásokhoz vezetett. Teljesen őszintén meg is mondtam a vezérigazgatónak Brazíliában, aki a barátom volt, hogy két bika egy karámban nehezen tűri egymást, ezért némi problémát látok a jövőt illetően. Azt felelte, hogy én foglalkozzak a műszaki és a diplomáciai problémákkal, az öreg generális pedig csinálja csak tovább az adminisztrációt. Őt nem lehet megsérteni azzal, hogy engem egyenrangúvá tesz vele, tehát továbbra is a beosztottja maradok, de próbáljam meg diplomatikusan a nagyobb nézeteltéréseket elkerülni. Be kell vallanom, hogy ez elég sok nehézségbe ütközött, de hát igyekeztem túltenni magam a generális „minden kákán csomót kereső" modorán. Mellesleg a tábornok egészen csodálatos karriert futott be. A második világháború előtt a brazil kormány elküldte Németországba, hogy a lóhere és a lucerna termesztését tanulmányozza a brazil lovasság számára. Kitört a háború, és ő jobbnak látta székhelyét áttenni Svájcba, ahol tovább kapta a havi fizetését még akkor is, ha a lucerna és lóhere tanulmányozásának lehetősége Németországban naponta csökkent. Végül is a sors szeszélye folytán a brazil kormány megfeledkezett róla. Európában maradt, s a háború hosszú évein át tovább kapta a fizetését. A háború végén az én mostani főnököm, Lanari professzor egészen egyszerűen kinevezte a brazil kohászati vállalat párizsi kirendeltségének irodafőnökévé. A párizsi működésnek óriási előnyei voltak, de célszerűbb volt mindkettőnknek - a generálisnak és nekem - irodánkat Németországba áthelyezni, amit 1960 végére nyélbe is tudtunk ütni. Munkám rengeteg utazással járt; számtalan gyár látogatása, tárgyalások hivatalos közegekkel, exportengedélyek