gróf Károlyi Lajos: Élmények visszapillantások - Fejér Megyei Levéltár közleményei 25. (Székesfehérvár, 1998)

Argentína

űzést nem vártunk. Mit nem tesz egy Peron-barátság?! És mindez 24 óra alatt! Itt, Dél-Amerikában ez hihetetlen teljesítménynek számított. Még ha a virágoknak itt más is volt az illatuk, mint otthon, még ha hiányzott is a bükk- és a tölgyfa, a fenyőerdők suhogása, de először látni 12 év után az európai őszhöz hasonló színeket, hallani ismét egy bőgő bikát... Ugye megértik, hogy miről beszélek? Naponta jött egy gépkocsi szénával és elemózsiával, hetente egyszer még az ezred állatorvosa is. Szerencsénkre mindez ingyen. Reggelente sorakozó, az őrmester „Fenség-Tábornok úr" megszólítással jelentést tett. Hiábavaló volt minden tiltakozás. Csak két évvel később, következő argentin utam alkalmával derült ki a „Fenség" megszólítás oka. A szerény hotel, amelyben San Martinban laktunk, tulajdonosa bélyeggyűjtő volt, és nevünk láttára előhozta albumát, megmutatta a bélyegeket, amelyek Károly királyt koronásán ábrázolták. Károlyi vagy Károly - az neki teljesen mindegy volt, és így elterjedt a hír ebben a kis fészekben, hogy a király fia, illetve unokája vagyunk. A huszárok olyan kistermetűek voltak, hogy lovaik kengyelét nem érték fel. Isteni látvány volt reggelente nézni, hogy másznak fel majomszeT rűen a lovakra, és ha egy sörösládát vettek igénybe, az őrmester azt is csak egykedvűen nézte. Csodálattal adózom azóta is ezeknek a lovaknak. Sem azelőtt, sem utána ilyet nem láttam. A legmeredekebb részeken is, ahol otthon csak kecske vagy öszvér járt volna, teljes biztonsággal jártak. Ha szükségessé vált egy hajtűkanyarszerü irányváltoztatás, úgy váltottak lábat, mint egy táncos a parketten. Szerencsére nem vagyok szédülős, de nemegyszer kétes érzésekkel néztem le a szakadékokba. Ilyen helyeken a lóról történő leszállást jellemhibának tartották. Ha ők át tudtak jutni lóháton ezeken a kifejezetten veszélyes helyeken, akkor ugyanezt nekünk is meg kellett csinálni, annak ellenére, hogy az e felfogás miatt bekövetkezett halálos kimenetelű szerencsétlenségeket nem is titkolták. Az országszerte bevett „siesta" - déli pihenő - idejét gyakran felhasználtam, hogy a közeli tóparthoz sétáljak. A barna és a szivárvány pisztrángok az európai szokott méretekhez képest óriásiak voltak. Nagy, kis halat utánzó legyekkel horgásztam, a tópartról dobva és egy félórás vagy órás horgászat eredménye mindig négy-öt hal volt és mind 3 kg-on felüli. A legnagyobb hét kilogrammos volt! Az egyik éjjel megéltünk egy elég erős földrengést, és érdekes, hogy