gróf Károlyi Lajos: Élmények visszapillantások - Fejér Megyei Levéltár közleményei 25. (Székesfehérvár, 1998)

Säo Paulo,a nagyvárosi élet

de nekem annál sokkal többet jelentett. A férj, amikor látta, hogy asszonya lélegzik, megnyugodott, és segített nedves borogatásokat tenni a fejre, a csuklóra és a lábakra. Többet nem tudtunk csinálni. Feleségével akart maradni. A kuruzsló kísért haza, csöndben, egyetlen szó nélkül, a hosszú út ellenére. Mindenki a saját gondolataival volt elfoglalva. Út közben, egy helyen nagyszámú szentjánosbogár (photinus pyralis) röpködött körülöttünk. Az itteniek sokkal nagyobbak, mint az európaiak, fényerejük is intenzívebb, olyannyira, hogy ha az ember betesz nyolc-tíz bogarat egy üvegbe, fényüknél ugyan roszszul, de olvasni lehet. Már pirkadt, amikor megérkeztünk. Elmeséltük az egészet, az egyik barát azt ajánlotta, hogy elővigyázatosságból a rendőrséget kellene értesítenünk, mások szerint szedjük fel azonnal a sátorfánkat. Két nap telt el hírek nélkül, a harmadikon megjelent a férj, arca örömtől sugárzott, és hálából ajándékba hozott néhány meat banánt. Egy ilyen szegény embernek ez persze sok volt, de nem akartuk megbántani, elfogadtuk, megajándékoztuk ingekkel, nadrágokkal és hasonlókkal. Záradékul: újra és újra átgondoltam, hogy így cselekedtem volna akkor is, ha nem éreztem volna röviddel előtte a Mindenható mutatóujját? Ilyen hosszú és költséges utat nem tudtam gyakran megengedni magamnak, de az olcsóbb és könnyebben elérhető tengernek is voltak vonzó varázsai. Gyakran utaztam le a fővárosból csak egy hátizsákkal, hogy a hétvégét - teljesen egyedül - egy lakatlan, szűz tengerparton tölthessem. Néhány élmény talán említést is érdemel. Egy alkalommal szemem láttára széles sávban elszíneződött a víz. Cinóber- vagy kárminvörös lett; a megtörő hullámok bokrétái rózsaszínben és ezüstösen csillogtak. Később tudtam csak meg, hogy ez a jelenség a híres „vörös dagály" volt, amelyet már Homérosz és Tacitus is említettek, és amelynek okozói a mikroszkopikus nagyságú dinoflagelláták. Egy másik érdekes látvány napfelkelte előtt tárult a szemem elé, amelynek a mai napig sem tudtam az okát kideríteni. Az óceán homokos partján ezer és ezer tengeri rák - kicsik, nagyok egyaránt - táncszerü mozgást végeztek, jobbra-balra ingadozva, egymással párhuzamos, hoszszú kacskaringós sorokban, majdnem merőlegesen a tengerparttal. Az egész látvány csak pár percig tartott, aztán nagy összevisszaságban szétszéledtek, pillanatok alatt eltűntek. A harmadik és utolsó: a tengerparton ültem egy apálynál, balra előt-