gróf Károlyi Lajos: Élmények visszapillantások - Fejér Megyei Levéltár közleményei 25. (Székesfehérvár, 1998)

Säo Paulo,a nagyvárosi élet

anyag előírásait, de reményekre azok sem adtak okot. Mindezek ellenére az volt a vélemény, ha nem adjuk be az injekciót, akkor holtbiztos, hogy az asszony meghal, ha viszont beoltjuk, mégis létezhet egy parányi remény. Hős barátaim ezzel egyetértettek, de az injekciót beadni? Azt már nem! Talán még a délutáni események hatása alatt megfordult a fejemben, hogy ha már megúsztam az ingoványt és nem költöztem az örök vadászmezőkre, talán kötelességem megpróbálni egy életet megmenteni. Ennek tudatában beleegyeztem, hogy én adom be a szérumot, de egy feltétellel; ha ketten elkísérnek, részben, hogy segítségükkel mindent megértsek, másrészt testi-lelki oltalomnak. Két csónakkal mentünk, először a motorokkal, később csak evezve. A folyóág helyenként olyan keskenyre szűkült, hogy a két csónak nem tudott egymás mellett haladni, a liánok, léggyökerek és a benyúló ágak is megnehezítették az előrehaladást. A félhomályban, a holdvilágos éjszaka ellenére sem tudtunk volna egyedül odatalálni. Még így is 2-3 órája voltunk már úton, és minden kérdésünkre ugyanazt a választ kaptuk: „Mindjárt ott vagyunk". Egyszerre változott meg minden, a következő percek látványa még ma is szemem előtt lebeg. Kár, hogy nem tudok festeni! Előttünk lagúnaszerü nyílt víz meredek parttal, trópusi faóriásokkal, a hold ezüstösen tükröződik a vízen. Egy pálmalevelekkel fedett kunyhóból fel-felvillan egy karbidmécses lángja, ezernyi csillag, az éjjeli őserdő ismeretlen hangjai, karmestere a még érintetlen természet. Jobbra a kunyhótól két fa között keresztbe fektetett karón 2 méteres, száradó halak fekete körvonalai, mindmegannyi szokatlan látvány, új élmény. A csónakok megérintik a part fövényét, súrlódó hangjukat felnagyítja a képzelet. Itt már hallatszik a szerencsétlen asszony nyöszörgése, ki is ránt az éjjeli ábrándokból a realitás világába, az elhangzott kételyek és esetleges következmények gondolata újult erővel tör felszínre. Most - talán a legrosszabbkor - megszólal az egyik barát: „még visszatérhetünk", a következő percek nem növelik magabiztosságomat. Négykézláb felkapaszkodunk a meredek parton, izzadó kezem görcsösen fogja az injekciós tű és a szérum alumínium dobozát, a lagúna, a hold és a csillagos ég szépsége és az óriási szentjánosbogarak fel-felvillanása már a múlté. Belépünk a kis kunyhóba, amely két apró szobából áll. Az elsőben egy parányi, öreg, aszott emberke, vonásai a homályban láthatatlanok. A