gróf Károlyi Lajos: Élmények visszapillantások - Fejér Megyei Levéltár közleményei 25. (Székesfehérvár, 1998)

Säo Paulo,a nagyvárosi élet

hogy a horog hegye nem látszott ki. Magyarázataik értelmében a cél az, hogy a horgász ezt a haldarabot lassan görgesse a meder alján. Közben a „pilóta" motor nélkül, evezőjével a csónakot a parttal párhuzamosan tartja, az árral lassan, lefelé csordogálva. A horgász állandó érintkezésben marad a folyóággyal, és ha egy hal a csalit megfogja és húzza, akkor addig kell neki engedni, míg a bambusz hegye megérinti a vizet. Akkor egy erős, száraz rántással a horgot „el lehet ültetni". Nagy hátrány, amíg az ember ezt a fajta horgászatot meg nem szokja, hogy a régóta beidegződött reakció miatt az ember kirántja a hal szájából a csalit, mielőtt az a nyeléshez alkalmas helyre kerülne, ami kb. 10-12 másodpercig tart. Másik hátrány a hőség, a szúnyogok, a lólegyek és böglyök sokasága. De ha a horog jól ül, akkor elkezdődik egy kb. 7,5 m átmérőjű körben a küzdelem a súlyos hallal, amely a harcsafajták esetében gyakran eléri az 50 kg-ot is. Mindez 40°C hőmérsékletben. Már az első 10 perc után nem marad egy négyzetcentiméternyi száraz ruhadarab sem az emberen. Ha a következő félórában a bambuszbot nem törik el, ha a „pilóta" nem hagyja a halat a csónak alatt átúszni, ha a lélekvesztő nem borul fel egy elővigyázatlan mozdulatra, és ha a horgászt még mindig nem ütötte meg a guta, akkor ez az élmény páratlan! Sokan ezt a „rodada" halászatot jobban szeretik, talán, mert mindig fennáll a lehetőség, hogy egy százkilós hal kerül horogra. Nekem ilyen szerencsém ugyan nem volt, de egyszer szemtanúja voltam egy ilyen esetnek - évekkel később a Mato Grossóban - egy keskeny folyón. Akkor is ezzel a „rodada" szisztémával horgásztam, amikor meghallottam egy szokatlan zajt. Kicsit úgy hangzott, mint régen a telefondrótok zúgása, amely egyre erősebb lett. Egyszerre csak feltűnt egy parányi, fatörzsből kivájt csónak, benne egy bennszülött ült, és a csónak orrából egy ujjnyi vastagságú kötél vagy lián vezetett a vízbe. Ennek a rezgése okozta a hangot. Lassan eltűnt a következő folyókanyarban. Milyen és mekkora hal lehetett, amely így tudta a csónakot az ár ellen húzni? Nem tudom, hogy végül ki lett a győztes, ő vagy a hal, de a felejthetetlen látvány emléke megmaradt. Nagyon élveztem ezeket a napokat, csak az állandó halfogyasztás kezdett már a könyökömön kijönni. Ez is volt elhatározásom mozgatórugója, hogy a 20-as sörétessel az étlapon változtassak. Félig indián „pilótámmal" rodada-szerűen csorogtunk a part mellett lefelé, kezemben lö-