gróf Károlyi Lajos: Élmények visszapillantások - Fejér Megyei Levéltár közleményei 25. (Székesfehérvár, 1998)

A Campos do Jordao-i hegyek között

váratlan megbetegedése zavarta meg. Egyik éjszaka térde fájdalmasan megdagadt, reggelre már lábra sem tudott állni. Orvostól orvosig vittük, ők azonban nem tudtak mit kezdeni vele, sőt, még a diagnózisok is homlokegyenesen ellentétesek voltak. Kétségekkel telve, rémképekkel küzdve, tehetetlenségemben ismét Totához fordultam. Segítsen, járjon közbe, hogy az öreg curandeiro segítse édesanyámat, ahogy szegény kis Gyulán is kész volt segíteni. Európában nevelkedett, diplomás ember létemre ehhez a curandeiróhoz - érthetetlen és megmagyarázhatatlan módon - vonzódtam, sőt, még bizonyos fokig bíztam is benne. Ugyanis az agg kuruzsló Imre fiam súlyos, de nem végzetes kimenetelű betegségét is megjósolta. Egy fertőző gerincvelő-gyulladást, amelyet hála a Mindenhatónak, minden következmény és utóhatás nélkül át is vészelt, teljesen úgy, ahogy azt a curandeiro megjósolta. Jó időbe tellett, mire a válasz megérkezett. Jöhetek Totával. Nem részletezem, az olvasók fantáziájára bízom, hogy mit éreztem, miközben úttalan utakon, indákkal benőtt ösvényeken, patakmedreken és vízmosásokon át eljutottunk arra a kis tisztásra, amelynek a végében viskója állt. Késő éjjel volt mire megérkeztünk, körben már zengett a sötétségbe merült vadon, a curandeiro viskójából keskeny füstoszlop kígyózott a magasba, a félig nyitott ajtón egy karbidlámpa pislákoló fénye vetette a tornác előtti földre ugráló árnyékait. Az inkább múmiára emlékeztető, csöpp aggastyán kunyhója közepén guggolt egy, talán gyógynövényekkel táplált tűz előtt, könnyfakasztó füstben, arcán sűrű ráncokba torlódott a kiszáradt bőr. Tota és én a curandeiro kívánságára ugyancsak a tűz mellé guggoltunk. Hosszú perceken át egyikünk sem szólt a másikhoz, valami furcsa, átható, delejes csend ült meg mindkettőnket, csak a dzsungel változatos zenéje hallatszott, s a kunyhó falán kísértetiesen járták táncukat a tűz vetette árnyképek, mindig újabb és újabb alakot öltve. A kuruzsló behunyt szemmel mélyedt meditálásszerűen magába, hang nem hagyta el ajkait. Bár mintha titokzatos értelmű szavakat mormolt volna, a természet számunkra ismeretlen erőit hívogatva elő abból a láthatatlan tartományból, ahová a földi halandók közül csak a hozzá hasonló kiválasztottaknak van szabad bejárásuk. Ezek a percek engem is hatalmukba kerítettek, bizsergető meleg áramok járták át énemet, mintha hipnotizáltak volna, és nem