Nekem szülőhazám (volt)... - Fejér Megyei Levéltár közleményei 24. (Mór - Székesfehérvár, 1998)
Dokumentumok
55. A szári helyettes vezetőjegyző jelentése a kitelepítés alatti és az azt követő időszak feladatairól Alispán Úrnak! Székesfehérvár Jelentem, hogy Szár községben jelenleg folyik a kitelepítés. A kitelepítéssel kapcsolatban a jegyzői hivatalra hatalmas munka hárul, és úgyszólván éjjel-nappal dolgozunk munkatársaimmal együtt. A kitelepítési bizottság egyes szervei (mentesítési, politikai, bűnügyi stb. csoportok) a kimutatások egész özönét kérik az elöljáróságtól. Egy-két nap múlva ki kell költözködnünk az elöljáróság épületéből, mert a kormánybizottságnak telefonnal felszerelt hivatalra van szüksége, és ilyen az egész községben csak egy van, és az az elöljáróság. Ha egészen mostoha körülmények között is, de lankadatlanul és magyar becsülettel fogjuk végezni munkánkat a kitelepítési idő alatt a közigazgatás egyes ágazataiban is. Ha a legközelebbi 1-2 hét alatt Szár község részéről valamilyen jelentés vagy kimutatás késve érkeznék be, az nem annak a jele, hogy munkánkkal leálltunk, és karbatett kézzel várjuk az eseményeket, hanem annak a jele, hogy mostohább körülmények között, írógép nélkül fokozottabb munkateljesítményt kifejteni képtelenek vagyunk. Ettől eltekintve azonban minden erőnkből igyekezni fogunk 100%-ban megfelelni kötelességünknek a mostoha körülmények ellenére is, mind a kitelepítési bizottság, mind pedig más közigazgatási felettes hatóság részéről. Egyetlen nagy hiba ezen idő alatt és általában a kitelepítés