Erdős F erenc: Forradalom és szabadságharc Fejér megyében 1848-1849 - Fejér Megyei Levéltár közleményei 23. (Székesfehérvár, 1998)
A közigazgatás átszervezése
tárgyalt, de még be nem fejezett perek, fellebbviteli ügyek jegyzékének elkészítése. Ily módon a törvényszék és az ügyészi hivatal is felmérhette az igazságszolgáltatásra váró feladatok mennyiségét. A járási tisztikar tagjaira a közigazgatás szervezetében is jelentős feladatok hárultak. Az előzőkben már utaltunk arra, hogy a kerületi csendválasztmányokban, az ideiglenes választmány küldöttségeiben, majd a megyei bizottmány tanácskozásain vettek részt, s kerületeik mindennapos problémáinak megoldásában csupán esküdttársaik voltak segítségükre. A megye közigazgatásának vezetői a szolgabírói feladatok körültekintő, határozott ellátásának feltételeit azáltal vélték megteremthetőnek, ha a kerületek igen aránytalan felosztását módosítják. Arra is volt példa, hogy az egyik kerülethez 18, a másikhoz csak 3 falu tartozott. A bizottmány is hozzájárult a járások beosztásának módosításához. Az új szolgabírói kerületek kialakításánál figyelembe vették a népességi viszonyokat, a községek és a puszták földrajzi fekvését. így 1848 augusztusában a Sármelléki járást 6, a Csákvárit 5, a Bicskeit 4 szolgabírói kerületre osztották fel. 111 A közigazgatás és az igazságszolgáltatás hatékonyságának növelését célzó megyebizottmányi intézkedéseket igen pozitívan értékelhetjük még akkor is, ha azok egy részét az áprilisi törvények diktálták. A vezető szerephez jutott liberális kis- és középbirtokos nemesség azonban nemcsak határozatokra ösztönözte a bizottmányt, hanem a forradalom kirobbanásától a bizottmány megalakulásáig eltelt időszakban a központi tisztikar tevékenységének felülvizsgálatára is. így került sor a kisgyűléseken már kihirdetett miniszterelnöki és belügyminiszteri rendeletek felolvasására s a végrehajtásuk érdekében tett intézkedések ismertetésére. A határozatokat, a tisztikar vezetőinek rendelkezéseit a bizottmány jóváhagyta, mégsem mondhatjuk, hogy az ellentétek az alispáni hivatal vezetői és a bizottmány valóban forradalmi szellemű tagjai között megszűntek. Székesfehérváron április közepén kezdődött meg a szabad ki-