Erdős F erenc: Forradalom és szabadságharc Fejér megyében 1848-1849 - Fejér Megyei Levéltár közleményei 23. (Székesfehérvár, 1998)
Fejér megye ideiglenes megszállása
Közvetlen veszélyt azonban nem jelentettek. A gerillacsapat elsősorban a Duna mentén fekvő településeket mozgósította a megszállók ellen. Az Adonyban állomásozó császáriak megerősítésüket kérték a hadsereg-főparancsnokságtól. A Duna bal partjáról átkelő népfelkelők megjelentek Dunapentelén is, elfogták, majd a szegedi vésztörvényszék ítélete alapján kivégezték Durcsák János dunapentelei földbirtokost. 331 A város polgárai is egyre gyakrabban adtak hangot elégedetlenségüknek. Hadhalmy és a császári biztos közti ellentétek hatására Gaál április 19-én Füster János tanácsnokot nevezte ki polgármesterré és főbíróvá. A tanács szembehelyezkedett a császári biztossal, nem ismerte el Füster tanácsnok kinevezését. Továbbra is Hadhalmy választott - s nem a császári biztos által kinevezett polgármestert tekintették a törvényhatóság elnökének. 332 Gaál tervét, hogy a város közigazgatásának élére osztrákhü vezetőt nevezzen ki, a tanács egységesen megvétózta. Nem lépett fel a testület tagjai ellen, hiszen a fegyverek erejére épülő hatalma kártyavárként omlott össze. Visszavonuló lovas-, gyalogos- és tüzéregységek özönlötték el a várost. A visszavonuló császáriakkal a politikai foglyok is megérkeztek Székesfehérvárra. Erős katonai kíséret mellett április 23-án érkezett meg a városba a Pesten, 1849. január 8-án letartóztatott miniszterelnök, gróf Batthyány Lajos is. 333 A rend biztosítása érdekében a tanács tagjai állandóan a városházán tartózkodtak. Gyulai Gaál Ede utolsó intézkedése a gyors menekülést biztosító szekerek berendelése volt. A megyéből 100, a városból 42 előfogatot rendelt április 24-én a megyeháza előtti térre. Székesfehérvár lakói közül egyetlen fogattulajdonos sem segítette a császáriak menekülését. 334 1849 tavasza ismét visszaadta Fejér megye lakosságának a szabadság reményét. Irányi Dániel kormánybiztos azonnal felhívással fordult a megye népéhez, arra kérte a lakosságot, hogy az ellenség megsemmisítéséig támogassák a magyar hadsereg felszabadító harcát. „Fel lelkes magyar nép! Föl a haza szabadsága és függetlensége nevében!" 335