Erdős Ferenc - Fülöp Gyula - Szakály Ferenc: Polgárdi története - Fejér Megyei Levéltár közleményei 22. (Székesfehérvár, 1997)
Előszó (Borbély István)
Előszó A több évszázados történeti múltra visszatekintő településünk, szülőföldünk 1997. július l-jétől város. A városi rang odaítélésében több generáció települést alakító, formáló munkája összegződött. Már a XIX. század elejéről ismertek azok a törekvések, hogy Polgárdi - kiemelkedve a környező falvak sorából - mezővárosi rangot kapjon, de ezen erőfeszítések eredményre nem vezettek. A várossá nyilvánítás esztendejében megjelenő kötet a bronzkortól tekinti át históriánkat, nemegyszer a hely szellemét kifejező adatok sokaságával, azon tényekkel, amelyek megkülönböztetik más településektől, s határozott arculatot kölcsönöznek szülővárosunknak. Felidézik a szerzők az évszázadok óta itt élők küzdelmeit, a generációk egymásra épülő munkájának eredményeit. Azt a sokszínűséget, amelyet földművesek, iparosok, kereskedők, értelmiségiek egymásra épülő, egymást kiegészítő tevékenysége létrehozott. Velünk élnek az egykori polgárdiak, s nemcsak a temetők hallgatag sírkertjeiben, hanem a megkopott utcakövekben, az Isten szolgálatára emelt templomainkban. Felidézi a kötet a Batthyány család és a település kapcsolatát. Kötődésünk az egykori birtokosokhoz - a történelem viharai ellenére - máig elevenen ható erő. Miként a nemzeti függetlenség eszméjéhez és megvalósulásához történő ragaszkodás is az. Ezt bizonyítják a Rákóczi-szabadságharc, az 1848/49. évi és az 1956. évi forradalom és szabadságharc helyi eseményei. „Sok van, mi csodálatos, de az embernél nincs semmi csodálatosabb!" - szophoklészi gondolatot fejezi ki a kötet. Rólunk szól, nekünk íródott. A kötetben megfogalmazottak a múltat idé-