Erdős Ferenc - Fülöp Gyula - Szakály Ferenc: Polgárdi története - Fejér Megyei Levéltár közleményei 22. (Székesfehérvár, 1997)
Egyesületek, a helyi társadalom önszerveződése
Iparosok Temetkezési Társulata. Az 1897. október 27-én létrejött társulat a „temetkezési pénztár alapítása által a társult iparosok tagjainak s kiváltképpen a szegény sorsúak elhunyta alkalmával ezek hátramaradott özvegyeinek s családtagjainak segélyezését" tartotta legfőbb feladatának. Soraikba tiszteletbeli, alapító, pártoló és rendes tagokat tömörítettek. Tiszteletbeli tagoknak azokat vették fel, akik a helyi ipar támogatásában, fellendítésében érdemeket szereztek. Alapítók mindazok „ a Polgárdi lakosok, akik a társulat céljai iránt ügyszeretetből a társulat alapító tagjaiul felvétetni óhajtanak, s a társulat pénztárába ... legalább 5 forintot befizetnek." A rendes tagok sorát az iparosok gyarapították, ők 2 forint belépési díjat s évenként 40 krajcár tagdíjat fizettek. Kötelezettséget vállaltak arra is, hogy a társulat elhunyt tagjainak temetésén megjelennek. A pártoló tagok 1 forint belépési díjat s évente 20 krajcár tagdíjat fizettek. A temetkezési társulat elnökévé Császár Józsefet, jegyzőjévé Berki Józsefet, pénztárnokává Nagy Józsefet választották. 56 Ösztönzően hatott az iparosok temetkezési társulata a római katolikus hívekre. A katolikus lelkész és tanító szervezőmunkája eredménnyel járt, 1900. december 2-án megalakult a Polgárdi Római Katolikusok Temetkezési Társulata. Az alapszabályok a római katolikus felekezethez való tartozást vették alapul; a tagoknak 3 forint 20 fillér belépési és évente 40 fillér tagdíjat kellett fizetniük. Figyelemre méltó, hogy a társulat nem az elhunyt családtagjainak segélyezésére, a temetkezési költségek részben vagy egészben történő átvállalására, hanem: „ a tagtársak temetéséről testületileg való kivonulására, a gyászszertartás ünnepélyességének emelésér, a kegyelet lerovására, vagy ünnepeken s minden újhold vasárnapján az isteni tisztelet fényének emelésére" alakult. A szociális feladatokat háttérbe szorító egyesület mélyebb gyökerekre nem is tett szert; működése, tevékenysége külsőségekben fejeződött ki. Az egyesület elnökének feladatait V. Horváth József plébános, a jegyzői teendőket Szabó Elemér római katolikus tanító látta el. 57 Az első világháborút megelőző esztendőkben újabb és újabb