Gulyás Antal: A tanítóképzés története Székesfehérváron - Fejér Megyei Levéltár közleményei 21. (Székesfehérvár, 1997)

A tanítóképzés az államosításig

Szőke M. Annutiata, Süveges M. Wilhelmina és Vágvölgyi M. Kornélia mutatott be. Feldolgoztak 42 tanítási egységet: -olvasás-írás 10 - beszéd és értelemgyakorlat 8 - számolás-mérés 13 - ének 5 - testnevelés 6. Az V. éves tanítónőjelöltek már a mindennapi életből merítették tapasz­talataikat. Egyaránt hospitáltak, tanítottak és népművelési előadásokat tartottak. Hospitálásaikról szóban és írásban számoltak be. Egy-egy új tantárgy tanítása előtt mintatanítás során láthatták a tantárgy tanításának módszertanát. Ezután következtek a gyakorló tanítások . Az intézet elemi iskolájának minden osztályában tanítottak. Legtöbbet a III-VI. osztály­ban. Az év során 25 mintatanítás segítette a jelölteket munkájukban. „A királyi tanfelügyelő úr engedélyével az osztály nagy része megpróbálkoz­hatott a Szent István községi elemi népiskola VII-VIII. osztályaiban való tanítással is." 51 Az egész évi tanítások száma egy-egy növendéknél 9-11 volt. A tanítói hivatásszeretet mutatkozott meg az V. osztály növendékeinél a népművelési előadásokra való előkészületekben is. A hideg tél miatt csak áprilisban tarthatták meg előadásukat Szabadbattyánban és Perkátán. A gyakorlati életre való felkészülést szolgálta a különböző tantárgyak tanítására való előkészület. így: földrajz, természetismeret, fizika, gazda­sági és háztartási gyakorlatok és közismereti tantárgyak. A légoltalmi ok­tatás a Vallás- és Közoktatásügyi Minisztérium utasítása szerint haladt. A szükséges intézkedésekre, gyakorlati tudnivalókra, testi és lelki fegyel­mezettségre koncentráltak, amelyekre a légitámadások idején szükség le­het. Különös figyelemmel voltak az „Élelmiszerek gázvédelme" c. anyag­ra. Sikeres tanévet zártak. A líceumi osztályokból 6, a tanítónőképzősök közül 12 tanuló részesült jutalomban. Képesítővizsgálatra 34 fő jelentke­zett. Ez évben kiegészítő és kántorképesítő vizsgálat nem volt. Június 22­én a tedeumon adták át a tanítónői okleveleket. Jeles rendű 10, jó rendű 12, elégséges rendű 12 tanító lett. Jávor Stefá­nia, Nagy Emerencia és Potyondi Eszter oklevele színjeles, vagyis mind a 25 érdemjegyük jeles. A záróértekezleten ők mondtak köszönő beszé­det. Mozgalmas és zaklatott év következett az intézet életében. A tanítónő-

Next

/
Thumbnails
Contents