Károlyi József gróf: Madeirai emlékek; Károlyi József gróf, a politikus - Fejér Megyei Levéltár közleményei 20. (Székesfehérvár, 1996)
Madeirai emlékek (Károlyi József gróf)
pitánya még a Dunán tudtára adta Hunyady grófnak, hogy a király csak akkor mozoghat szabadon a hajón, ha írásban becsületszavát adja, hogy nem szökik meg. Ellenkező esetben őrt állít az ajtaja elé. Foglyok voltak! Konstantinápolyban - rövid tartózkodásra - partra akart szállni a király főudvarmesterével. Ezért a csekélységért is a londoni admiralitáshoz kellett fordulni távirati engedélyért, a konstantinápolyi hatóságok nem merték azt megadni. Kréta szigete után vihart állottak ki, Máltában kikötöttek, Gibraltár előtt olajat vett fel a Cardiff. Itt a katonai kormányzó felesége, finom női lelkének sugallatát föléje helyezte minden gyűlöletnek és politikának, virággal akart kedveskedni a királynénak. De személyesen nem mehetett fel a hajóra, így az adjutánssal küldte föl sok-sok virággal együtt az emberi jobb érzés és szeretet első derűt hordozó napsugarait. Elhagyták Gibraltárt. A látóhatáron egyre jobban és jobban távolodtak az európai partok. A király hosszasan nézte a ködbevesző sziluetteket. Önkénytelenül kérdezte férjét a királyné: nem fogja-e el szomorúság most, amikor elveszti szeme elől a kontinens partjait. A király törhetetlen hittel válaszolt: - Nagyon hamar viszont fogjuk látni ezeket a partokat! November 19-én, alapos tengeri vihar elszenvedése után érkezett meg a királyi pár Hunyadyékkal Madeirára. Semmiféle hivatalos fogadtatás nem volt. De a sziget lakosságának meleg érdeklődése és rokonszenve már akkor megnyilvánult egy magától adódott, mesterkéletlen, közvetlen fogadtatásban. Rengeteg ember várt a kőparton virágokkal, örömmel, éljenzéssel, tisztelettel. Ribera, funchali püspök nevében Hornon de Guveia kanonok állt ott, és kint volt a város polgármestere is. Beszéd azonban egy sem hangzott el. De kellett-e más, amikor az arcok s a szívek beszéltek? Megindultak befelé Funchalba, s a Cardiff is rövidesen elhagyta a kikötőt. A királyi foglyok átvételével kezdetben baj volt. Az angol konzulnak nem volt rá utasítása, a sziget régi