Károlyi József gróf: Madeirai emlékek; Károlyi József gróf, a politikus - Fejér Megyei Levéltár közleményei 20. (Székesfehérvár, 1996)
Károlyi József gróf, a politikus (Erdős Ferenc - Nyáry Zsigmond)
törvényhatósági bizottság előtt az alábbi esküt tette: „Én, gróf Károlyi József esküszöm az élő Istenre, hogy Ő Császári és Apostoli Királyi Felségéhez, Ő Felsége uralkodó házához, a magyar korona országainak alkotmányához hű leszek, a törvényeket, a törvényes szokásokat, rendeleteket, utasításokat és szabályokat megtartom, a hivatali titkot megőrzöm, a hivatalommal járó kötelességeket részrehajlatlanul, lelkiismeretes pontossággal teljesítem és főispáni tisztemben híven eljárok. Isten engem úgy segéljen!" Az ünnepélyes eskütételt - ugyancsak a megye ősi szokásának megfelelően - a főispán „felemelése" követte. Károlyi Józsefet a járási főszolgabírák a főispáni székkel együtt, a jelenlevők éljenei közepette háromszor fölemelték. Ezen ősi szokást a főispán székfoglaló beszéde követte. Határozott politikai irányvonal rajzolódik meg a hitvallásban, amelynek összetartó erejét azon törekvés fejez ki, hogy Károlyi József a hazát, a királyt és a megyét kívánja szolgálni („.. .egész munkakedvemet, minden ambíciómat és egész tehetségemet, Hazámon és Királyomon kívül a vármegyének és közönségének akarom szentelni".). Megemlékezett a főispáni tisztséget betöltők közül példaképeiről is, akik valamennyien a XIX. század második felében és a századfordulón voltak Fejér vármegyében hivatali elődei (gróf Cziráky János, SzőgyényMarich László, gróf Cziráky Béla és báró Fiáth Pál). Politikai törekvéseinek legfőbb mozgatórugóit a háború harmadik esztendejében a tisztességes és becsületes béke megkötésében, az ország területi integritásának megőrzésében, a választójogi reform kiszélesítésében, az elesett hősök hozzátartozóinak sorsáról történő intézményes gondoskodásban jelölte meg. A városi törvényhatósági bizottság előtt elmondott beszédében a városra jellemző ismérveket hangsúlyozta: „...nemcsak a főispáni székkel járó méltóságot akarom viselni, hanem vállalni akarom mindazokat a kötelességeket is, amelyek ezzel a méltóiul