Károlyi József gróf: Madeirai emlékek; Károlyi József gróf, a politikus - Fejér Megyei Levéltár közleményei 20. (Székesfehérvár, 1996)

Madeirai emlékek (Károlyi József gróf)

Bevezetés Midőn fájdalmas emlékekkel szívemben hazatértem madeirái utam­ból, eltökéltem, hogy emlékeimet magamnak megörökítem, és evégből papírra vetem annak a szomorú három hónapnak élménye­it, amelyekbe az isteni gondviselésnek különös intézkedése engem belesodort. Ismerőseim között többen úgy vélték, hogy ezek a feljegyzéseim és emlékeim a királyhű magyar közönség előtt értékkel bírhatnak, ennél­fogva azokat e szerény kis munka keretében nyilvánosságra hozom, kegyelettel adózva annak emléke iránt, akinek (Zsámboki atyán 1 kí­vül) a számkivetésben egyetlen magyar alattvalója, utolsó napjainak és halálának pedig szemtanúja voltam. Aki e sorokban politikai irányművet keres, az tévedni fog. A törté­nelem ítélőszéke elé tartozó eseményeket az utókor fogja elbírálni, s mi, akik annak a kornak részesei voltunk, szorítkozzunk csak arra, hogy az eseményeknek hű képét adjuk vissza. Magunkba fojtva min­den kritikát, elfelejtve minden keserűséget. A halálban megdicsőült királynak emlékét csak úgy szolgálha­tom híven, ha az őreá való visszaemlékezésben csak azt domborí­tom ki, ami az ő fennkölt lelkének legszebb tulajdonságai közé tar­tozott: a béketűrést, a keresztény hithez való ragaszkodást és népei­nek határtalan szeretetét. Nem politikai ambíciók, vagy nagyravágyás vittek engem az ő útjába, hanem az őseinktől örökölt hagyományos, alkotmányos ki­rályhűség, melyet az októberi forradalmi szellemmel szemben a hi­temhez és hazámhoz való ragaszkodással együtt legdrágább kin­csemként őrzök. Arra kérem mindazokat, akik ezen feljegyzésemet olvassák, hogy ilyen szempontból mérlegeljék e lapok tartalmát, melyekkel a meg­boldogult király emlékének akarok kegyelettel adózni, ugyanakkor pedig honfitársaimnak szívében a királyhűségnek érzelmeit szeret­ném lángra gyújtani. Munkámat szeretettel ajánlom fiamnak! 2 Kelt Fehérvárcsurgón, 1922. év augusztus havában. Károlyi József gróf

Next

/
Thumbnails
Contents