Bordi Imre: A gulag rabja voltam - Fejér Megyei Levéltár közleményei 19. (Székesfehérvár, 1995)

beszállásoltunk a kijelölt barakkokba. Én szokás szerint emeleti helyet kerestem, sikerült is felmásznom az egyikre. Mivel mi újak vacsorát nem kaptunk, bent feküdtem a helyemen, mikor a régiek megjöttek a vacsoráról. Elszundítottam, majd arra figyeltem fel, hogy az alattam lévő hangosan verset olvas és két másik hallgatja. Na, gondoltam, ezekkel megismerkedem. Ahogy mászok le, az egyik éppen bújik ki a vagonyetkából és én pont a fejére léptem. „Izvinyiti - (elnézést) mondom, mire Ő ékes magyarsággal káromkodik, hogy „ne izvinyitelj, hanem vigyázzál stb. ...Ilyen örömmel magyar szitkozódást régen hallottam. így ismerkedtem meg Horváth Gyulával, Németh Jenővel, Orbán Jóskával. Egy egész kis magyar kolóniával. Nagy Gazsi a konyhán dolgozott, s két bácsi, akiknek a nevére nem emlékszem, Szülőkről, híres dohánytermelő községből származtak. Ők az ácsoknál dolgoztak, csakúgy mint Domahidy Laci. A három utóbbi 1948-ban került ki, ők sok újat tudtak mesélni nekünk, helyesebben főleg Domahidy Laci, mert az öregek nagyon szűkszavúak voltak. A többiek veteránoknak minősültek, mint 1945-ös deportáltak. Másnap engem is a Demencsuk brigádba osztottak be a brigádvezető kérésére, persze Gyula és Jenő ajánlására. A brigád lizsnyovkát, - dorongutat - készített, épített a mocsaras részen át, hogy az irtásról a gépkocsik behordhassák a fát a fatelepre. Nehéz munka volt és itt is rengeteg máska élősködött rajtunk. Ha lehet, még több, mint Bratszkban. Amikor beállt a tél, nem volt szükség a lizsnyovkára, a brigádot stabilovkára osztották be. A fatelep kb. 3 km hosszú és 1 km széles volt, szabályos palánkkal, belső zónával, őrtornyokkal körülkerítve. A zónát kivilágították, így az éjjel-nappali munka feltételeit is biztosították. A telepen át iparvágány vezetett. Itt történt a következő eset: mint máskor is, ha a láger részére ellátmányos vagon érkezett, beállították azt a telepi iparvágányra és az ott dolgozó emberekből kellett adni rakodókat a kirakodáshoz. Erre mindig akadt önként jelentkező, mert az ügyesebbje mindig tudott lopni valamit, ami a közösbe ment, hiszen a többiek a rakodók helyett is dolgozni kényszerültek. Délután a brigádban dolgozó 4 koreai fiú, - olyan korunkbeliek lehettek - szóltak, hogy menjünk enni. A nagy farakások között egy eldugott helyen rakott tűzön egy