Bordi Imre: A gulag rabja voltam - Fejér Megyei Levéltár közleményei 19. (Székesfehérvár, 1995)

nemzetiségi összetétel az első tájékozódás után. Hamar rájöttünk, hogy mindnyájan 58-as §-sal elítéltek vagyunk és senkinek sincs 10 évnél rövidebb büntetése. A zöm 25 évet kapott. Ez részben aggasztó volt, mert 58-as §-sal elítéltnek lenni nem jelentett életbiztosítást, részben azonban megnyugtatott bennünket, hogy reméltük, most megszabadultunk a köztörvényesektől. Északról Szibériába. Végre magyar szót hallok! 1949. május-június Másnap már vagoníroztunk is. A különvonat Vorkutából jött, ahol egy pár vagont már megtöltöttek, majd Pecsorán, Uhtán, Szedz-Vozson állt meg a szerelvény l-l napra, hogy berakodjon. Itt is „po gyelám" ment a berakodás. Én az elején kerültem a vagonba, amit telepriccsel építettek körbe, s bár matrac, pokróc itt sem volt, mégis lakályosabbnak tűnt, mint amikor Lembergből utaztunk. Egyszer csak megütötte a fülem egy beolvasott név: Saraj Imre. Egy fekete, nagy szemű korombeli fiú mászott fel. „Te magyar vagy?" kérdeztem. „Igen - Sárai Imre, Tatabányáról." - felelte. Sajnos az én térfelemen már nem talált helyet, így a vagon másik végében szállásolta el magát. Naphosszat csak beszéltünk, beszéltünk, beszéltünk. Kiderült, hogy Pecsorán ő is egyedül volt magyar. Kotlaszon 3 napig álltunk, míg feltöltötték a szerelvényt. Naponta többször tartottak proverkát, de nem úgy, mint amikor felfele utaztunk. Előfordult, hogy csak a vagonsztarsoj jelentette a létszámot, (zárt vagonajtók mellett) de ha az őrség meg is számolt minket, azt verés nélkül megúsztuk. A szerelvény feltöltése nemcsak az emberekre vonatkozott. Minden vagon a létszámnak megfelelő alumíniumtányért, bögrét és kanalat kapott, vizeshordót és ételes bocskákat, szuharét és sózott halat adtak be. Az étkeztetést úgy oldották meg, hogy amikor megállt a vonat, minden vagonba beadták a sűrű levest, (mindig egyfogásos menüt) és azt bent osztottuk el,