Bordi Imre: A gulag rabja voltam - Fejér Megyei Levéltár közleményei 19. (Székesfehérvár, 1995)

Visszakerültem munkabrigádba, de sajnos nem Bigiljurához. Kravcsenko lett az új brigádvezetőm, egy vad, köztörvényes ukrán. Ő hajszolta a népet, éppen ellentéte volt Bigiljurának. Még a tényleges brigádteljesítményből is leadott a volnyáski munkavezetőnek. Azt a kis maradék erőt, amelyben még 1948 karácsonyán, szilveszterén bíztam, hogy ezzel kihúzom a telet, február-márciusra elveszítettem. Megint nagyon magas lett a prices. Elkövetkezett a tavaszi komisszió. Bizony már nem akadt semmi csípnivaló a fenekemen, így etapba kerültem. Sajnos nem a szedz-vozsi OP lágerbe, hanem egy másik feljavítóba. Három barakkban mintegy kétszázan laktunk. A pridurka barakkban a lágeri vezetés irodái és a KVCS kulturális és nevelő részlege működött. Ebben a lágerben könnyű munkát kellett végezni. Vattaruhákat, válinkikat javítottunk, ez utóbbiban én már ténylegesen mester voltam, és stukaturlécet (dránkit) hasogattunk. Felajánlásból, vasárnapi munkából küldtünk egy vagon ilyen lécet Sztálingrádba is. A vagonra nagy plakátokat kellett festeni, hogy )y

Adunk több faanyagot az országnak!" meg: }y

A hős városnak a messzi észak favágóitól!" stb. Szóval csupa lelkesedés! Esténként a KVCS-teremben kultúrfoglalkozást tartottak. Lehetett rajzolni, sakkozni, olvasni, dominózni, gitározni stb. Egy régi cári tiszt volt a KVCS dnyiválnéja, persze szigorú nevelőtiszti ellenőrzés mellett. Az öreg, meg a nevelőtiszt mindig pityókásan jártak. Az étkezéshez járó kvaszt ugyanis sosem kaptuk meg, azt az öreg egy kis cukorral megerjesztette, s azt iszogatták a nacsalnyikkal. Itt kezdtem oroszul olvasni. A betűket egyenként már ismertem és kényszerítettem magam az olvasásra, bár a szövegnek csak töredékét értettem meg. Az első könyv a „Kurili Szigetek" című mű volt, mely a szigetek hovatartozásának a szovjet ideológia szerinti indoklását tartalmazta, szembeállítva Japán igényeivel. Hát mit mondjak, nem volt egy érdekfeszítő olvasmány, de legalább nem kapkodták ki a kezemből. Utána hozzájutottam az „Egy igaz ember története" c. könyvhöz. Ezt már érdekesebbnek találtam. Sajnos befejezni már nem tudtam (pár év múlva Szibériában sikerült), mert jött a komiszszió, és ismét kiírtak munkára. Mintegy 5 hetet töltöttem pihenő lágerben, és ez nagyon sokat jelentett. Szólásmondás volt, hogy „Egy napnyi lógás egy hónap életmeghosszabbítást ér".