Bordi Imre: A gulag rabja voltam - Fejér Megyei Levéltár közleményei 19. (Székesfehérvár, 1995)

vagy jobb, mint az l-es sátortáborban. A hideg beálltával a tisztálkodási lehetőség egyenlő lett a nullával. Ismét tetűinvázió következett. A pihenőnapokon az l-es sátornál lévő kisvasúti „végállomástól" kellett behordani a heti élelmezési alapanyagot, főleg a krumplit. Jó 10 kilónyit tettek egy zsákba, azt átalvetőként a hátunkon cipeltük. A 2-estől az l-esig 10 km-t gyalogoltunk, ez magában is nagyon fárasztó volt. Visszafelé a 10 kg-os teher már 100 kg-nak tűnt. Persze a zsákot élesre kalapált szeggel kivágtuk és útközben ettük a fagyott nyers krumplit. (Azóta sem tartozik a kedvenceim közé a burgonya.) Azt is el kell mondanom, hogy az egészségügyi leromlásomhoz nagyban hozzájárult, hogy bizony elég sokszor elcseréltem kenyerem egy részét mahorkáért. Pedig egyedül a kenyér jelentett valami kalóriát. A híg káposzta vagy krumplileves nem adott erőt. A napi 75 dkg-os fejadagomból esetenként 25 dkg ment el egy gyufaskatulyányi mahorkára. Bigiljura papa (gyegya) elővett. Elmondta, hogy neki éppen olyan idős fia van mint én, és ha ezt tenné, ellátná a baját. Szó szót követett, majd kaptam egy igazi atyai pofont, és ezt követően minden reggel előtte meg kellett ennem az egész napi kenyeremet. Hogy gyorsabban menjen, a kipjetokhoz (a tea helyett kapott sima forralt vízhez) mindig tett egy pici cukrot a sajátjából (!), és este szintén a sajátjából, adott egy kis kenyeret is. Jó ember volt az öreg. Dörzsölt gruzin, aki mindig kiügyeskedte a brigádnak a 100%-ot, s egy kis csalásért sem ment a szomszédba. Annyi tuskó kiszedését számolta el, amennyi el sem fért volna a nyomvonalon. Még fadöntést is elszámolt, persze a fuvaros brigád gondosan vigyázott arra, hogy a fantom fákat is elszállítsák az úsztatóhoz a folyópartra, ahonnan a tavaszi áradáskor számolatlanul vitte a víz a fenyőrönköket. Ki tudta volna ellenőrizni utólag a tényleges teljesítményt. A legjobban jövedelmező munka a telefonvezetékekhez az oszlopok kitermelése és felállítása volt. Ki kellett vágni a megfelelő, legalább 8 m-es rönköt kiadó, 22 cm-nél nem vastagabb átmérőjű fát, kiásni a gödröt és az oszlopot beállítani. Itt segített a fagy. Ahhoz, hogy gödröt lehessen ásni, tüzet kellett rakni, így a tűz alatt felengedett a föld, s közben mi is melegedtünk. Ástunk egy kb. 50 cm-es gödröt, beállítottuk az oszlopot, hóval körültömtük, olvadó