Bordi Imre: A gulag rabja voltam - Fejér Megyei Levéltár közleményei 19. (Székesfehérvár, 1995)

nek tűnt a levegő, s miután körülnéztem, lefeküdtem. Találtam néhány téglát a kályha előtt, egyikre rátettem a kesztyűmet, az lett a párna. Az agyam járt mint a motolla. Mi lesz velem, mit akarnak. Szüleim tudnak-e már rólam? A kérdések újabbakat szültek. Lassan beindult a megnyugtató reflex: Ha ki akartak volna végezni, már megtehették volna. Nem voltak velem szemben ellenségesek, italt adtak, kezemet eloldották, nem bántottak. (Erre egy kicsit megsajdult a fejemen a púp, de ezt magamnak kerestem. Ha nem ugrálok, nem is bántottak volna.) Közben elaludtam. Arra riadtam fel, hogy rázzák a vállam. Egy katona noszogatott: ,J)avaj-davaj!" Kezeimet hátul összekötötte, majd elindultunk. Késő éjszaka volt. Átmentünk az udvaron, a lépcsőházon, fel az emeletre, majd egy szobába léptünk. Bent jó meleg volt, és nagy cigarettafüst. Duderev százados, egy papírokkal teli asztal mellett ült. Az asztal előtt egy szék állt, oda leültettek. A tolmács egy középkorú nő volt. Megkezdődött az adatfelvétel. Már eközben feltűnt, hogy a nő nem tudott jól sem magyarul, sem oroszul. A születési évszámot pl. nem fordította, hanem leírta és felmutatta. (Utólag visszagondolva, lengyel lehetett, vagy kárpátaljai ukrán). Elszedtek tőlem mindent. Pénzt, igazolványt, bicskát, nyakkendőt, s egy papírzacskóba tették. Leragasztották, a zárószalagot aláíratták velem. Majd részletesen el kellett mondanom életem 18 és fél évének történetét. Duderevet nagyon érdekelte a hadapródiskola. Hogyan lehetett oda bejutni? Önkéntes alapon ment-e, mi volt a célja, stb stb. Hosszú válaszaim a tolmácsot teljesen kiborították. Mondataimat csak pár szóval fordította le. Hiába nehezményeztem, nem jutottam vele semmire. A kihallgatás úgy 2-3 órán át tartott, majd visszavittek a „szobámba". Kértem, hogy adjanak tüzelőt. Majd holnap, mondták. Válaszuk nem volt megnyugtató. Reggel arra ébredtem, hogy egy katona bútordarabokat dobál be az ajtón. Zöld selyemkárpittal behúzott faragott (fehér és arany festésű) székeket, puffokat, meg egy vödör szenet. A bútor a gyújtós, a szén a tüzelő - magyarázta. Gyufát is adott. Bár a székek már töröttek voltak, mégis fájó szívvel törtem tovább őket. De mit tehettem, kellett a jó száraz gyújtós. Befűtöttem, s kezdtem magam jobban érezni, amikor újra meghűlt bennem a vér. A nappali