Bordi Imre: A gulag rabja voltam - Fejér Megyei Levéltár közleményei 19. (Székesfehérvár, 1995)

hogy ők fiatal házasok, s mindkettőjük családjából többen vannak fogságban. Felsoroltak egy csomó nevet, de sajnos nem ismertem közülük senkit. Szemük állandóan körbe-körberebbent. „Mitől félnek?" - kérdeztem. „- Semmi, semmi, csak megszokták" - felelték, és gyorsan elköszöntek. A félelem légköre ilyen nyomasztó volt. Engem azonban az a kérdés foglalkoztatott, hogy kit és mit találok otthon? Gondoltam, hogy Földváron ha átszállók, biztos akad valaki, aki felvilágosítást tud adni. Azonban ott sem lettem okosabb. Este 8 óra körül érkeztünk meg. Szegény Bondár Gyula barátomtól el sem köszöntem, csak nekilódultam. Futva tettem meg az utat hazáig. Ez jó másfél kilométer volt az állomástól. Mikor a csengőhöz nyúltam, visszakaptam a kezem. Nem mertem becsengetni. Mi lesz, ha szüleim kijönnek? De mi lesz, ha idegen jön ki? Az előttünk lévő ház ablakából világosság szűrődött ki. Domokosék laktak ott. Odamentem, bezörgettem. „Mtt akar?" - kérdezték, érdeklődni, hogy ki lakik a szomszédjukban?" - válaszoltam. ,^ielyik szomszédban?" ,Ji hátsóban!" „Ott a Bordi tanító úr! Hát a felesége él-e? Él hát, de mit akar tőlük?" - és ez a kérdés már fenyegetésszerűen hangzott. „Oda szeretnék bemenni Domokos néni, de nem merek, én vagyok a fiuk!" - ,Jaj Öcsiké, maga az?" - hangzott a felismerés, és már jöttek is kaput nyitni. Kértem Domokos nénit, menjen át és valahogy tapintatosan adja tudtukra, hogy megjöttem, nehogy az öröm megártson. Domokos néni már szaladt is a hírrel. Pár perc múlva jött vissza, hogy nincsenek otthon, csak Guszti bácsi, a nagynénim férje, mehetek tehát nyugodtan. Átmentem. Guszti bácsi nagyon meglepődött, de igen szívesen fogadott. Elmondta, hogy a nagyi és szüleim névnapra mentek Lipcseiékhez, minden percben várhatók. Cigarettával kínált (akkor szívtam először Camelt) és elmesélte, hogyan kerültek ide. Államosítás, kitelepítés, vagyonelkobzás, szóval rövid órácska alatt képet kaptam a hazai helyzetről, és teljesen megértettem az útközben látottakat. Közben megérkeztek a szüleim, ők mentek hátra a lakrészükbe, a nagyi benyitott. Megmerevedett amikor meglátott. Csendre intettük, s amikor lélegzethez jutott - nem tartott soká - kértem, hogy tapintatosan közölje szüleimmel, hogy megjöttem. Később elmesélték, hogy hogyan történt: „Hazafelé jövet feltűnt, hogy Guszti bácsinál