Bordi Imre: A gulag rabja voltam - Fejér Megyei Levéltár közleményei 19. (Székesfehérvár, 1995)

volt nálunk. Akadtak köztünk egészen tehetős, arisztokrata származásúak, de voltak anyagi gondokkal küzdők gyermekei is. Különbség azonban csak a kötelességteljesítésben, a szolgálat minél jobb ellátásában elért eredményben keletkezhetett. Az összesített eredményét mindenki a paroliján hordta, és csak az rangsorolt. A tanulmányi értesítőben külön sor állt, ahol feltüntették, hogy osztálytársai, illetve évfolyamtársai közül hányadiknak rangsorolták az osztályban és az évfolyamban az illetőt. Az egy mindenkiért, mindenki egyért jelszó itt komoly tartalommal töltődött meg. Két évet tölthettem el ebben a csodálatos iskolában. Mondanom sem kell, hogy az első félév alatt már megedződtünk annyira, hogy elmúltak az éjszakai sírások, s örültem, hogy nem adtam fel. De közbeszólt a háború. 1944. október 15-ére kellett volna bevonulnom az időközben a dunántúli Vasvárra áttelepített iskolába, de már október 6-án a szovjet csapatok elfoglalták Békést, ahol szabadságomat töltöttem, és menetben elérték a Tisza vonalát. így nem volt lehetőségem a bevonulási parancsot teljesítenem. Édesapám katona volt, nővérem a pápai tanítóképzőben tanult. Semmit nem tudtunk róluk, így édesanyámmal ketten maradtunk itthon. Visszamentem egykori iskolámba, a békési Szegedi Kiss István Gimnáziumba. Szorongásokkal telve tettem ezt, s kíváncsian vártam, vajon hogyan fogadnak tanáraim és volt osztálytársaim. Utóbbiak közül sajnos egy-két év alatt sok irigyem is akadt. Szerencsémre azonban az osztály azonnal befogadott. Talán érthetően valamennyire más voltam mint ők, de úgy tűnik, hogy ez imponált nekik. Tanáraim véleménye már jobban megoszlott a másságom miatt. A hadapródiskoláról, évfolyamtársaimról akkor semmit nem tudtam, de igyekeztem a megváltozott környezetben is „Csabás" maradni. Ilyen előzmények után gyorsultak fel körülöttem az események. A Kommunista Párt egyre erőszakosabb lett, hívei egyre hangosabbá váltak. Az iskolában is megjelentek híveik, agitátoraik, így egyre több lett a súrlódás, melyekből én sem maradtam ki. Az otthoni és a marosvásárhelyi neveltetésem eleve elfogadhatatlanná tette a bolsevistákkal való egyetértést, és a „Csabában" megszokott magatartás pedig lehetetlenné tette ennek eltitkolását. Egyesek szemében a tekintélyemet növelte az 1945 tavaszán történt internálásom. A