Zsigmondy László: A 2. magyar hadsereg a Szovjetunió elleni háborúban 1942-1943 - Fejér Megyei Levéltár közleményei 18. (Székesfehérvár, 1995)
A 2. magyar hadsereget kirendelik a keleti frontra
nem védett a fagyás ellen. Téli bunda, halinacsizma csak azoknak volt, akik tartósan a szabadban látták el a szolgálatukat (kocsisok, őrök, tehergépkocsi-vezetők). A téli mozgásra alkalmas szántalpakat rögtönzéssel kellett elkészíteni. Szervezetszerű sícsapatot a 2. hadsereg nem kapott. Síszázadokat és sízászlóaljakat a harctéren kellett szervezni. Hadosztályonként 1 sí századdal, hadtestenként 1 sízászlóaljjal lehetett számolni. A 2. hadsereg személyi összetétele Legénység: zömében napszámos és nincstelen paraszt, kisiparos. Túl sok volt a felmentés nélkülözhetetlenség címén (mezőgazdaságban, hadiiparban dolgozók, családfenntartók). A legénység 20%-a nemzetiségekből kellett, hogy összetevődjék. Ez a rendelkezés káros volt a csapat szellemére. Zömük nem is tudott magyarul. A volt utódállamokban magyarellenes nevelést kaptak, amit még kiküszöbölni nem lehetett. Központi intézkedéssel eltértünk a területi kiegészítéstől, az egyenlő megterhelés érdekében. Ez is káros rendelkezés volt, mert hiányzott az összetartó erő. Az idősebb korosztályú legénység nem bírta a háborús fáradalmakat. A részleges mozgósítás velejárója volt az egyenlőtlen megterhelés, ami a legénység szellemére károsan hatott. Az emberek feltették magukban a kérdést, miért vagyok én itt Oroszországban, s más falubeliek pedig miért maradtak otthon s folytathatják békés életüket. Ez bizonyos elégedetlenséget szült. Tisztikar: a törzstisztek jórésze kiöregedett, nehezen bírta a háborús fáradalmakat. Vonatkozott ez a tábornoki kar egy részére is. Főtisztekben volt a legnagyobb hiány. A békebeli szűkre szabott keret, valamint az „ikreződés" következtében számuk kevés volt, s tartalékos tisztekkel kellett őket pótolni. Tartalékos tiszti kiképzésünk rossz volt. Hivatásos főtisztekbeni hiány miatt alosztályparancsnokokként kellett őket beosztani. Viszont az amúgy is hiányos kiképzésük mellett alosztályparancsnoki kiképzésben nem is részesültek. Felmentési rendszerünk túl liberális volt. A legjobb tartalékos tisztek felmentést kaptak nélkülözhetetlenség címén. A csapat összetartó erejének legfontosabb egysége az alosztály. Az alosztályparancsnok személyes példájával és tekintélyével tűzön-vízen keresztül kell, hogy vigye a csapatot. Ez az erő legtöbbször hiányzott. Háborús veszteségek, kiesések folytán az a helyzet alakult ki, hogy