Zsigmondy László: A 2. magyar hadsereg a Szovjetunió elleni háborúban 1942-1943 - Fejér Megyei Levéltár közleményei 18. (Székesfehérvár, 1995)
Előzmények
tést keres a 6. német hadsereggel, és az ellenséget elvágja hátsó összeköttetésétől. A támadás kezdete május 17. Amikor az 1. német páncéloshadsereg támadása érvényesül, a 6. német hadsereg jobbszárnya is támadjon dél felé. Egyúttal támadás az ellenség hátsó összeköttetései ellen. A támadók dél felől 30 fokos hőségben indultak meg. Május 17-én a 17. német hadsereg támadása teljes sikert ért el. Két nap múlva a gyalogság Izjum déli szegélyén állt. A Donyec folyó 6 fontos hídja német kézre került, s ezzel az ellenség el volt vágva hátsó összeköttetéseitől. A III. német motorizált (gépesített) hadtest május 19-én elérte Barvenkovo északot. Harkovtól délre május 17-e óta dúlt a harc. Ott a szovjet először vetett be egy tömegben nagyszámú harckocsit. Május 21-e hozta meg a döntést. A felderítés ellenséges visszavonulásokat jelentett. Erre a III. német motorizált hadtest mindhárom gyorshadosztályával egyszerre támadott Barvenkovóról Balaklejára északi irányban. Ugyanakkor a 6. német hadsereg két hadtesttel támadott délre és délkeletre. A támadó élek - délről és északról - május 22-én találkoztak Balaklejától délre. Ezzel az ellenség be volt kerítve és elvágva hátsó összeköttetéseitől. A szovjetek ellátása megszűnt. A felső és alsó vezetés nem volt többé ura a helyzetnek. A vezetés nélkül maradt csapat tovább harcolt, de tervszerűtlenül. Május 24-ig a bekerítés tovább szűkült. Az ellenség elkeseredett kitörési kísérletei meghiúsultak a német hadosztályok tüzében. Május 26-án az ellenség ellenállása megtört. Motorizált erői üzemanyag nélkül álltak. Megsemmisült 22 szovjet lövészhadosztály, 14 motorizált dandár, 240000 fogoly. A 6. és 57. szovjet hadsereg parancsnoka elesett. 46 Ez a csata klasszikus bekerítő csata volt. A túlerőben lévő szovjetet -a védelemből megindult kisebb erők helyes súlyképzéssel kibontakoztatott támadása- a legérzékenyebb része, a háta ellen érték. A Donyec, a nyári hadjárat hadműveleti bázisa, német kézre került. Ez a győzelem visszaadta a német csapatoknak a fölény érzetét a téli hónapok nyomasztó tapasztalatai után. A harkovi csata után, ahhoz csatlakozva, még egy vállalkozást kellett végrehajtani Izjum és Kupjanszk ellen. Itt három napos csatában a németek az ellenséget megverték, s június 24-ig 20000 foglyot ejtettek. 47 Ezzel a nyári német offenzíva minden előfeltétele adva volt. Az Oszkol-szakasz a torkolattól 100 km-re észak felé, ugródeszkaként a nagy offenzíva részére, német kézre került. Megkezdődhetett a nyári nagy támadás. Június végétől a Heeresgruppe Süd Taganrogtól Kurszkig támadásra készen állt hat német