Zsigmondy László: A 2. magyar hadsereg a Szovjetunió elleni háborúban 1942-1943 - Fejér Megyei Levéltár közleményei 18. (Székesfehérvár, 1995)
Függelék
ezt csak egyféleképpen lehetett érteni. Más lapra tartozik, hogy az utókor ehhez mit szól. Hiába mondom akár én is ma, hogy helyes lett volna ez és ez, akkor az ilyesmi másképp festett, főleg a felelősség miatt. Nézd, én a súlyos időkben javasoltam Jánynak (igen, személyesen neki), hogy rúgjuk fel a német intézkedést, amely halálra ítéli a hadsereget. De ezzel nem kérkedhettem, egyszerűen azért nem, mert a hadsereg vezetéséért a parancsnok és a vezérkari főnök volt együttesen felelős, én könnyen beszélhettem. Amiről ezután szólsz a leveledben: nem kellő tájékozottságodon alapul. Mi volt a valóság? Egyrészt: az a felemás helyzet, hogy volt egy „fővezérség" Budapesten (VKF és Horthy), akik intézkedgettek velünk, holott teljes egészében a németeknek voltunk alárendelve, így adódott, hogy ha komoly dolgokat igényeltünk, a magyar vezetés a németekhez utasított, a németek pedig sokszor a magyarokhoz. „Budapestet január 16-án felhívni, nagyon elkésett!" Hetekkel hamarább bombáztuk Budapestet és Berlint (katonai attasénkat) ugyanilyen problémákkal. Ezek nem szerepelnek dr. Horváth könyvében, nyilván azért, mert nem illenek bele. Ez azonban nem változtat a tényeken. Persze, Te dr. Horváthra voltál utalva, mint egyetlen magyar forrásra. Én nem „állítom", hogy a csapatok értesítve voltak a küszöbönálló ellenséges támadásról. Tény, hogy értesítve voltak, sőt jórészt az ő jelentéseik alapján vált nyilvánvalóvá a „küszöbönállás" ténye. Pl.: I. 3-án a IV. hadtest jelenti a forgalom megélénkülését a hídfőben, az északi szárnya előtt csapatmozgásokat észlelt. Közöltük (bár anélkül is tudták), hogy mindez ellenséges támadás előkészületre utal. I. 11-én a III. hadtestparancsnokság ellenséges gyülekezéseket jelent. I. 11-én személyesen mentem felderítő repülésre, elsősorban az urivi hídfőbe, de utána a hadsereg egész arcvonalát végigrepültem (a 10. könnyű hadosztály fölött is). Amit az urivi hídfőben láttam és látott az utánam kiküldött 2 német felderítő gép is, küszöbön álló támadásra utalt. Leszállás után, saját kezdeményezésből felhívtam az érdekelt hadosztályparancsnokokat, személyesen beszéltem pl. Szabó Lászlóval 06 (7. könnyű hadosztály parancsnoka), figyelmeztetve a már másnap lehetséges ellenséges támadásra. Vagy: a január 11-i felderítés alapján még 11-én alárendeltük a IV. hadtestparancsnokságnak a 700as német páncélosköteléket, nyílván azért, mert vártuk a támadást. Gondolod, hogy ez alkalommal nem mondtunk semmit Heszlényiéknek?
