Zsigmondy László: A 2. magyar hadsereg a Szovjetunió elleni háborúban 1942-1943 - Fejér Megyei Levéltár közleményei 18. (Székesfehérvár, 1995)

Függelék

Említi Zsigmondy valahol -és ebben úttörő-, hogy a magyar vezérkari főnökség végső fokon csak a német OKW, OKH intézkedéseinek továbbítója volt. Nem mondja azonban világosan ki, amit én most kimondok: ha egyszer egységes vezetés van a háborúban, és ezen belül nincsen döntési hatásköre a szövetség kisebb tagjainak, akkor milyen alapon intézkednek a hadműveleti területen lévő hadsereggel?! Ez nem okvetetlenkedés akar lenni. Gondoljuk csak meg: Hitler karácsonykor felkérte Horthyt, hogy utasítsa a magyar hadsereget a végsőkig kitartásra a Donon. Hitler ugyanis tartott attól, hogy a „segédnépek" (román, olasz, magyar) nem lesznek készek engedelmeskedni a német legfelsőbb parancsnak, amikor majd válságos lesz a helyzetük. Emlékszem: január 16-án, amikor este a Heeresgruppe B végül is közölte Jányval, hogy az utolsó emberig és töltényig ki kell tartani a Donon, és Jány ennek megfelelően intézkedett is, én lázongva kértem, hogy ne engedelmeskedjen Hitler parancsának, nekünk Horthy parancsol, tehát hívjuk fel sürgősen. És felhívtuk és Horthy egyszerűen elismételte a Hitler-parancsot, mint sajátját. Persze, ezt bűnnek minősíteni (mármint azt, hogy Jány ezért teljesítette) alighanem csak utólag lehet, különösen pedig vesztett háború után. Zsigmondy nem említi, pedig lényeges, hogy milyen személyi tulajdonságok járultak hozzá a katasztrófa teljességéhez. Gondolok itt néhány vezető személyre: Jány, Kovács Gyula, Kozár. Jányt Zsigmondy méltatja. Egyetértek vele, mint aki nemcsak ismertem személyesen Jányt, hanem mellette csináltam végig az egészet. De bármennyire is a katonai erény, a bátorság, a vitézség, a példamutatás az ellenséges tűzben, ezek nem hadseregparancsnoki erények. Magam is sokszor úgy éreztem, hogy „könnyű innen, a biztonságos házból intézkedni azokkal, akik éhesen, félig fagyottan kénytelenek az ellenséges tűzben, harckocsik támadásai alatt helytállni". Be kellett azonban látnom, hogy ha valaki a „helyszínen" csinálja végig a dolgokat, vagyis közvetlen életveszélyben, akkor erősen befolyásolja a józan ítéleteit ez a helyzete. Nem utolsósorban annak tulajdonítom Jány végzetes parancsát, hogy ő kiment a tűzbe, részt vett a legsúlyosabb megpróbáltatásokban, és ennek alapján várt el dolgokat az egyszerű emberektől is. A hivatásos katona, a vitéz Jány önmagából indult ki a tömegek megítélésében. Azt hiszem, érti Zsigmondy mire gondolok ezzel a gondolatsorral kapcsolatosan, amit oldalakon át lehetne még fejtegetni. Jány és Kovács Gyula között állandóan kényszeredett volt a viszony. Súlyos baj, mert a hadsereg vezetéséért együttesen voltak fele-