Zsigmondy László: A 2. magyar hadsereg a Szovjetunió elleni háborúban 1942-1943 - Fejér Megyei Levéltár közleményei 18. (Székesfehérvár, 1995)

Függelék

ködik és van szemes lótáp. Mert széna a helyszínen (Don környék) nincsen. A hadsereg-parancsnokságnak választania kellett, hogy hátraküldje-e a lovakat, teleltető táborokba (100-150 km-re hátra), amikor is a fogatolt vonatra alapozott anyagi ellátása fogja ezt megsínyleni, vagy pedig hagyja a lovakat elől, akkor viszont azok éhenvesznek. Megoldás az volt, hogy elöl hagytuk a legszükségesebb fogatolások lovait és -nagyon lényeges- a tüzérlövegek és a nehéz gyalogsági fegyverek mozgatásához szükséges lovakat, a többit hátra. Amikor azután (1943. január eleje) megindult a szovjet nagy támadás, a lóhiány miatt vesztek el a fegyverek, nemcsak a tüzérségi lövegek. Nem a cserbenhagyás, a pánik okozta ezeknek a fegyvereknek több mint 90 %-os pusztulását, hanem a lóügy. Szerintem nem kapott kellő méltatást (negatív értelemben) a közlekedési viszonyok kérdése a keleti arcvonalon. Egy hadműveleti területen, ahol kereken 200 hadosztály harcol, éspedig döntést keresően, éspedig az anyagi alapjától kerek 2000 km-re eltávolodva, döntő kérdés a vasúti helyzet. A vasútvonalak mennyisége és azok teljesítőképessége. Az I. világháborús tapasztalatok alapján a keleti arcvonalon 50-60 olyan vasútvonalra lett volna szükség, amelyek a támadás tengelyében végigmennek, azaz nyugati-keleti vonalvezetéssel. Ezzel szemben, itt a valóságban 4-5 ilyen vonal volt kombinálható. Ezeket is át kellett építeni a szabványos európai nyomtávra, ami aránylag nem volt nagy feladat, de annál inkább súlyosabb következményekkel járt a vasútromboló partizántevékenység. Egyetlen eddig megjelent mű sem (és Zsigmondyé sem) emeli ki az egész keleti arcvonal katasztrófájának egyik fő tényezőjét: a közlekedési bajokat. Pl. azt, hogy az 1942-ben döntést kereső német támadás (Sztálingrád - Kaukázus) elakadása, majd az azt követő szovjet ellentámadás folytán kiesett az az egyetlen vasútvonal, amely addig táplálta a támadó zömöt (rosztovi). Ennek természetes és a magyar hadseregre nézve végzetes folyománya volt, hogy a mi körletünkön át vezető vasútvonalat terhelte az egész bajba jutott német támadó zöm ellátása. Aki ott volt (mint én is), nap mint nap érezte a saját bőrén, hogy 1942. október végétől kezdve minden, ami nem a német támadó zömöt illetett, mellékes volt a német felső vezetésnek. Gondoljuk csak meg: hatalmas embertömegek ellátása élelemmel, lőszerrel... Gépjárművek tömegének ellátása üzemanyaggal... Ehhez egyetlen vasútvonal: amelyik a magyar hadsereg védelmi sávjában vezet előre. Erről köteteket lehetne írni.