Zsigmondy László: A 2. magyar hadsereg a Szovjetunió elleni háborúban 1942-1943 - Fejér Megyei Levéltár közleményei 18. (Székesfehérvár, 1995)

Függelék

Függelék Hozzászólás Zsigmondy László „Kézirat"-ához, amely a 2. magyar hadsereg doni katasztrófájának okaival foglalkozik. Hozzászólásomat nagyjából a Zsigmondy mű fejezetei sorrendjében teszem meg.

113 Előszó Amikor a szerző megírta a művét, arra elsősorban az indította, hogy az egykori hadsereg-parancsnokság vezetésre hivatott személyei nem írtak emlékiratokat. Nos, én annak idején (1942. október 26-ától 1943. február végéig) a hadsereg-parancsnokság hadműveleti osztály vezetői tényleges munkakörében működtem (mert a kinevezett osztályvezető nem vette át a teendőit), amiért is nemcsak „tanú", hanem átélő, részleteket elsősorban ismerő személy vagyok. Nem tudom, Zsigmondy mikor írta meg ezt a munkáját, úgy látom azonban, hogy még abban az időben, amikor idehaza nem kérdezték meg a magamfajtákat. Ma ezen a téren azzal fejezhetem ki a hivatalos felfogást, hogy a történetírásunk a tények tárgyilagos ismeretére törekszik, ma már nem lehet szó a múltbeli dolgoknak olyan jellegű vizsgálatáról, amely akár vádiratot akar készíteni a múlt „bűnösei" ellen, akár valamiféle társadalmi-politikai-világnézeti harc szolgálatában gyanúsítható lenne szándékos elferdítésekkel, sőt, hamisításokkal. Ne kerülgessük a lényeget: a doni hadsereg eddig megjelent irodalmában én fő gyengéknek a következőket látom: Nemhogy mellőzték az egykori átélők, tanúk, sőt az egykori vezetés alaposan tájékozott személyeinek belevonását, hanem azok jó darabig -általánosítási alapon- a vádlottak padján ültek (átvitt értelemben mondva). A doni tárgyban eddig megjelent művek közül az első és egyben a legalaposabb Horváth Miklós dr. munkája volt, amely 1959-ben jelent meg a Zrínyi kiadó gondozásában. A mű első és legnagyobb erénye, hogy alapos kutatómunkán alapszik, hiteles okmányok felhasználásán. Gyengéje viszont, hogy a szerző, bármennyire is művelt, bármennyire is becsületes történész igyekszik lenni, a magasabb katonai vezetés