Zsigmondy László: A 2. magyar hadsereg a Szovjetunió elleni háborúban 1942-1943 - Fejér Megyei Levéltár közleményei 18. (Székesfehérvár, 1995)
A Vörös Hadsereg téli offenzívája a 2. magyar hadsereg ellen. A doni csata
zárassa körül magát, és a várost a végsőkig tartsa. A város védelmét a 10. és 13. könnyű hadosztályok egészítsék ki. „A VII. hadtestnek megparancsoltam, hogy a végsőkig tartson ki. Ez most már a hadsereg végső felmorzsolódását jelenti" - mondotta Jány. Ugyancsak jelentette a hadseregparancsnok, hogy a Cramer hadtestnél végignézte a támadást. A 26. német hadosztály csak egy zászlóaljjal támadott Volcsje ellen. A 19. könnyű hadosztály szárnya szabadon maradt. Ebbe a hézagba ellenséges páncélosok törtek be, és most tovább támadnak a VII. hadtest hátába. A nap mérlege a hadsereg-parancsnokság szerint az alábbi volt: a) a Heeresgruppe B tisztában van azzal, hogy a magyar hadseregtől sem nagyobb erőkifejtés, sem hosszabb kitartás már nem várható. Ennek dacára ragszkodik a további kitartásához, és ellentétben a hadseregparancsnoksággal, a Cramer hadtest támadásától döntő eredményt vár. b) A Cramer hadtest ellentámadásának sikertelensége folytán a magyar hadsereg négy részre szakadt (III. hadtest, Kraiss csoport 103 , Cramer hadtest, VII. hadtest). c) A Heeresgruppe B éppen annyira kilátástalannak tartja a Führer parancsához való ragaszkodást, mint a 2. magyar hadsereg-parancsnokság, de ellenkezőt nem rendelhet el. (Csak tanácsolhat, mert felelősségrevonás esetén bűnbak a magyar hadsereg-parancsnokság.) d) Most már engedély esetén sem lehet többé szó tervszerű visszavételről. A hadseregparancsnok mégis Karpenkovoban leszállva utasította a VII. hadtest vezérkari főnökét (Szász Ferenc vezérkari ezredes), hogy szellemileg készüljön fel a visszavonulásra, a parancsot azonban be kell várni. A 19. könnyű hadosztály jobbszárnya menjen vissza a községbe, ott védekezzék, mert minden ember megfagy. Hőmérséklet éjjel -42 Celsius-fok. e) A hadsereg-parancsnokság számol azzal, hogy a csapatok és a vonatok rendezetlen visszaözönlése megkezdődik. Rendezésre az Oszkol-völgyet tartja a legmegfelelőbbnek. f) A Bugyennijba áttelepült IV. hadtestparancsnokság azt a feladatot kapta, hogy rendezze a visszaözönlőket, és a harcra alkalmas fegyveres részt állítsa be Bugyennij védelmére. A január 16-iki események közül még megemlítendő, hogy a hadsereg főszállásmestere (Sellyey vezérkari ezredes) a délelőtti órákban jelentette, hogy a VII. hadtest két hétre, a IV hadtest pedig már csak 7-8 napra van ellátva élelemmel. Osztrogozsszkban viszont még több mint 1 millió szabványos élelemadag van, s ugyancsak nagymennyiségű üzemanyag is rendelkezésre áll.