Zsigmondy László: A 2. magyar hadsereg a Szovjetunió elleni háborúban 1942-1943 - Fejér Megyei Levéltár közleményei 18. (Székesfehérvár, 1995)

A Vörös Hadsereg téli offenzívája a 2. magyar hadsereg ellen. A doni csata

is. Mindkettő megrekedt. Az 1. páncéloshadosztály egy másik harc­csoportja 13 óráig elérte a Vtaraja Platyiletka kolhoz területét, ahol védelembe kényszerült. Az ellenség támadásának súlya Markinál és Krutyecnél bontakozott ki, ahol a Cramer hadtest csapatai megreked­tek. A harcokba belekeveredett a 13. magyar gyalogezred (19. könnyű hadosztály) is, amely a 19. könnyű hadosztály balszárnyát védte. A nap folyamán túlerejű ellenséges támadás érte, aminek az ezred nem tudott ellenállni, s megkezdte visszavonulását a Dontól. Hátráló s megbomlott egységeit a 219. szovjet lövészhadosztály követte és beke­rítette. Megadásra szólították fel a hátrálókat, akiknek kötelékei már szétestek. Az ezredparancsnok, Pálos ezredes eleget tett a felszólítás­nak, így a csoport fogságba került, és alig őrzött csoportokban mene­telt a fogságba. Egy alkalmas pillanatban Gáli alezredes szökésre szó­lított fel egy 25 főből álló csoportot. Ezek be is érkeztek Tatarinoba. A déli órákban Krutyecnél a 76. német gyalogezred két zászlóalja megkezdte visszavonulását Kamenkára. Ezzel a visszavonulással és a 13. magyar gyalogezred megsemmisülésével a Cramer hadtest ellentá­madásának mindkét sarkpillére megingott. Ezalatt Volesjénél egész délután heves harcok dúltak. Jány az 1. páncéloshadosztálynál követte az ellentámadás menetét, s aggódott annak kimenetele iránt. Később elrepült a 26. német gya­loghadosztály harcálláspontjára Kamenkára, ahol a hadosztályparacs­nok előtt kiöntötte szívét. Nagyon letörve hadseregének kritikus helyzete miatt panaszkodott, a be nem érkezett páncélelhárító fegyve­rek miatt és a mostoha bánásmód fölött, amiben részesült az OKH és a Heeresgruppe B részéről. A Wiese altábornaggyal való megbeszélés után Jány azzal hagyta el Kamenkát, hogy a Cramer hadtest ellentá­madása kudarcot vallott. Cramer vezérőrnagy, a Heeresgruppe B döntésének bevárása nél­kül 17 órakor elrendelte a támadások beszüntetését, s egységeinek a következő parancsokat adta: „Az 1. magyar páncéloshadosztály 20 órai kezdettel Kamenkán át Jevdakovora megy vissza. Gépkocsizó-lö vészezredé vei Kamenkától délre biztosító vonalat szálljon meg, amelyben a magyar VII. hadtest később visszavonuló részei felfoghatók lesznek. A 26. német gyalog­hadosztály Krutyec, Kamenka térségébe megy vissza, és a vasútvonal mentén védelembe megy." Ezt követően Cramer fő gondja a visszavonulásra irányult. Nem volt már előtte kétséges, hogy a doni védőállásokat visszafoglalni nem

Next

/
Thumbnails
Contents