Hermann Róbert: A rendőrminiszter és a Zichy- gyémántok - Fejér Megyei Levéltár közleményei 17. (Székesfehérvár, 1994)
A gróf és családja
akasztani, és más ilyen kifakadásokkal volt". Az 1843-44-es országgyűlésen már egyértelműen a konzervatívokat támogatta, s ennek köszönhette, hogy 1845 őszén az uralkodó őt nevezte ki Fejér megye főispáni helytartójává. Zichy e tisztségében nagy diplomáciai érzékkel és tapintattal járt el. Igyekezett elkerülni a megyei ellenzékkel a komolyabb konfliktusokat, ám ugyanakkor csendesen kiépíteni hatalmát, s ily módon szolgálni a konzervatívok érdekeit. Fő céljának a megyei radikális ellenzék féken tartását tekintette, s ezt lényegében 1848 tavaszáig sikerrel gyakorolta. Működésének köszönhetően Fejér megye az utolsó rendi országgyűlésre két, mérsékelten reformer követet választott, nem különösebben határozott és egyértelmű követutasítással. 1848 márciusában Zichy működése is véget ért. Adminisztrátorként bukott politikusnak számított, s nem választották be a megyei bizottmányba sem. Ezt követően visszavonult a politikai élettől, s csak Jellacic horvát csapatainak magyarországi betörése után, 1848. szeptember 17-én tűnt fel Székesfehérvárott, állítólag azért is, mert félt volt jobbágyainak haragjától. 2 Székesfehérvárott a megyei bizottmány által kiküldött állandó bizottság intézkedett az összpontosított magyar csapatok elszállásolása és ellátása ügyében. E bizottság ülésein - noha annak tagja nem volt - Zichy Ödön is részt vett, „mint benevolus auditor". Szőgyény-Marich László emlékezései szerint Zichy ott volt a püspöki palotában lévő magyar főhadiszálláson tartott tanácskozásokon is. Egy ilyen tanácskozás után együtt mentek haza, s Zichy kifejtette, alig várja Jellacicot, akit Messiásnak tekintett, „ki - mint monda - a jelenlegi prókátor kormánytól szabadítandja meg az országot". Szőgyény határozottan rosszallta Zichy nézeteit, figyelmeztette őt a horvát betörés következményeire s azokra a veszélyekre, „melyeknek magát kiteszi, ha a (...) horvát betörés iránt rokonszenvet mutat". Zichy azonban megmaradt nézetei mellett, mondván, hogy „rosszabb dolgunk a jelenleginél semmi esetre sem lehet". 3. Szeptember 26-án a haditanács döntése alapján a magyar csapatok elhagyták a várost, s a Velencei-tó északi partjára vonultak vissza. Kisvártatva a horvát inváziós hadsereg egységei megkezdték bevonulásukat a városba. E hadsereg soraiban ott volt a es. kir. 7. (Hardegg) vértesezred is. Ebben az ezredben szolgált Zichy unokaöccse, a nála egy évvel idősebb (!) Zichy Pál százados is, aki Székesfehérvárra érve beadta lemondását.
