Lánczos Kornél 1893-1993 - Megyei Levéltár közleményei 15. (Székesfehérvár 1989)
Palló Gábor: Lánczos Kornél levelei Ortvay Rudolfnak
Amerika és Europa között, Jun. 15. (1932?) Kedves Professor Ur! Külső életkörülményeimben az utóbbi időben némi változás állott be, ami talán érdekelni fogja professor urat. Az amerikai egyetemen, ahol helyettesítettem a jelen esztendő folyamán, (a mi évünk már június elején befejeződik, tehát már útban vagyok hazafelé) megkínáltak egy rendes professori állással, amit én el is fogadtam, különös tekintettel a jelenlegi németországi helyzetre. De nem csupán külső kényszerűségről van szó. Az emberek nagy kedvességgel fogadtak itt és egészben véve szeretem az itteni életet. A diákok sokkal kevesebbet tudnak és kevesebbet is tanulnak, mint nálunk vagy Németországban. De ezzel szemben áll az az előny, hogy nem olyan borzasztón komplikált minden, a kívánalmak csekélyebbek, ami a tanároknak is előnyére szolgál. Nekem például így több időm marad saját munkásságomra, minthogy nem veszik rossz néven, ha valaki nem kizárólag quantum-mechanikával foglalkozik, ha éppen a tehetsége más irányba hajtja. Németországban már ezt a luxust kevésbé engedheti meg magának az ember. Azonkívül is észrevettem, hogy előadásaimmal itt sokkal több sikerem van, mint bármikor azelőtt volt. Ez több önbizalmat ad és egyáltalán: elejétől fogva az volt az érzésem, hogy jó helyen vagyok és nem szabad egy amerikai ajánlatot visszautasítanom. Másrészről fenyegetvén az a veszély, hogy teljesen elveszítem a kapcsolatot az európai összeköttetéseimmel, javaslatomra az állás féléves elfoglaltsággal lett megszervezve, szóval hasonló helyzetben vagyok, mint Neumann és Wigner Princeton-ban. Hogy a másik félévben mit fogok csinálni, még nincsen eldöntve, ezt Frankfurtban fogom a fakultással megbeszélni. Talán fognak valami Lehrauftrag-félét szervezni számomra, mert eredeti tervem, a fizetés felét megspórolni és hivatalos állás nélkül élni a második félévben, eddigi tapasztalataim alapján úgy látszik nem lesz keresztülvihető, különösen az amerikai fizetések valószínű csökkentésére való tekintettel is. Az uj elméleten tovább dolgozom és meg vagyok győződve, hogy a helyes uton vagyok. Szívélyes barátsággal sokszor üdvözli készséges híve Lánczos Kornél