Lánczos Kornél 1893-1993 - Megyei Levéltár közleményei 15. (Székesfehérvár 1989)

Lánczos Kornél: Einstein és a jövő

magyarázatát, hogy ez neki úgyszólván magától kijöjjön. Mert hiszen, ha egy varázsló elővesz egy kalapból egy nyulat, azt előre be is tette, itt azonban arról van szó, hogy ezt az elvet valamilyen természetes módon kell magyarázni. Einsteinnek jutott az a csodálatos sors, hogy ezt az összefüggést felfedezze. A fény oly vakító volt, hogy emellett minden árnyékról meg lehetett feledkezni. És mégis: az Einstein-féle elméletben is maradt két lényeges árnyék. Az egyik árnyék az volt, hogy az új geometria, bár úgy nevezzük, hogy „Riemann-féle", a valóságban nem volt Riemannféle. Azt, hogy a 3-dimenziós geometriát 4-dimenziósra kell kiegészíteni, azt már a speciális relativitás a Minkowski-féle fogalmazásban megmutatta és ebben többé kételkedni nem lehetett. Tér és idő összetartoznak, egyetlen négydimenziós egységet alkotnak. Ez minden kétségen felül állt. De ha megnézzük a két szomszédos pont közötti távolságot a Minkowski-féle fogalmazásban, akkor egy különös és érthetetlen jelenséggel találkozunk. A híres Pythagoras-tétel szerint két szomszédos pont távolságát így írhatjuk fel: ds

2 = dx

2 + dy

2

. Ha hozzáveszünk egy harmadik dimenziót, akkor ebből lesz ds

2 = dx

2 + dy

2 + dz

2

. Ha hozzáveszünk egy negyedik dimenziót, akkor ebből lesz ds

2 = dx

2 + dy

2 + dz

2 + du

2

. Amit azonban a fizikában találunk, az ds

2 = dx

2 + dy

2 + dz

2 - du

2

. Ez a csodálatos salto mortale a negyedik dimenzióban nekem úgy tűnt fel, hogy az egész geometriát agyoncsapja. Gauss és Riemann kétségkívül egy ilyen geometriát abszurditásnak tartottak volna, mert ellentmond minden természetes geometriai intuíciónak. Miért csinál a természet olyan baklövést, hogy egy plusz jel helyébe egy mínusz jelet tesz?