Lánczos Kornél 1893-1993 - Megyei Levéltár közleményei 15. (Székesfehérvár 1989)

Ronyecz József: Lánczos Kornél útja Székesfehérvártól Székesfehérvárig

hogy az Eötvös Loránd Fizikai Társulat Centenáriumi Évében, 1991. május 17-én ünnepi előadóülés keretében sor kerülhetett Lánczos Kornél fehérvári éveit megörökítő emléktábla avatásá­ra, melyet volt lakóháza falán emelt a város és Cseh István tanár úr jelentős anyagi áldozatvállalással. Az emléktábla állítá­sának gondolata is Cseh tanár úrtól származik. Ebben az épü­letben ma a Fejér Megyei Levéltár egy része van elhelyezve. Az emléktáblát Társulatunk elnöke, Marx György avatta fel. Két évvel később, 1993. február 2-án - születésének száza­dik évfordulója alkalmából - a Magyar Tudományos Akadémia III. Osztálya, az MTA Veszprémi Területi Bizottsága, az Eötvös Loránd Fizikai Társulat, a Bolyai János Matematikai Társulat, a MTESZ Fejér Megyei Szervezete Centenáriumi Emlékülésen méltatta a város kiváló szülöttének tudományos munkásságát, mely a fizika és a matematika három területére terjedt ki; kvantummechanika, relativitáselmélet és numerikus matemati­ka. E három témakörben elért eredményeit tekintették át az emlékülés plenáris és szekció előadásai. Az emlékülés résztve­vői ebből az alkalomból megkoszorúzták a tiszteletére emelt emléktáblát. Az ünnepség keretében felszólaló megyei és városi vezetők kifejezték szándékukat, hogy ápolják és kegyelettel megőrzik a város szülöttének emlékét. Évek óta ezt teszik a város fiziku­sai és matematikusai is... Fejér Megye középiskoláiban az évenként megrendezésre kerülő középiskolai fizika versenye­ket Lánczos Kornél nevével jegyzik. Székesfehérvár Megyei Jogú Város Közgyűlése 1993- január 21-én kelt határozatával az ő és az ugyancsak székesfehérvári születésű, kiváló törté­nettudós, Szegfű Gyula tiszteletére Lánczos-Szegfü Alapít­ványt hozott létre a tudomány, irodalom, művészet fiatal mű­velőinek támogatása céljából. A Közgyűlés ugyanezen a napon kelt határozatával szülővá­rosában Lánczos Kornélról utcát neveztek el. Befejzésül idézzük unokaöccsének, Lánczos (Ravid) Györgynek, a centenáriumi ünnepség díszvendégének vissza­emlékezését. „Mint Lánczos Kornél unokaöccse írom ezeket a sorokat a családról, én maradtam az egyetlen élő családtag, aki ismerte Kornél szüleit és testvéreit. Legyenek ezek a sorok az egész család emlékére.

Next

/
Thumbnails
Contents