Hollósy-Kuthy lászló: Élményeim a második világháború alatt 1939-1945 - Megyei Levéltár közleményei 14. (Székesfehérvár, 1989)

V. Végakkordok

ahogy ők mondták souvenir (emlék) gyanánt is magukhoz vettek. A további úton, amerikai tábori őrs újra leállított bennünket. A gépkocsinkról le kellett szállnunk. Már több ilyen feltartóztatott gyülekezett. Majd tehergépkocsin a közelben lévő községbe, Plattlingbe vittek. Itt már láttam, hogy kihallgatások folytak. Ezt egy „németül is tudó" amerikai végezte, több katonai rendőrtiszt és katona jelenlétében. Kérdései hozzám az alábbiak voltak. Nevem, utazási célom, miért vagyok polgári ruhában, hol szolgáltam utoljára, miért viszek magammal körpecsétet, kisérőm nem csendőr, vagy rendőr-e? Ezekre a kérdésekre természetesen egymás után a valóságnak megfelelően feleltem. Megmondtam, hogy polgári ruhában azért vagyok, mert Németországban csak ilyet hordok, kísérőm gazdászati tiszt, üzemanyagot az amerikaiktól kaptam hivatásom ellátására. Ez mind igen érdekes, jelentette ki a kihallgató. Kért tőlem valamilyen igazolványt is. Megmutattam a magyar fényképes igazolványt. Ah! Vaskereszt is van, tűnt fel neki. A kihallgatóban pedig láthatóan az auschwitzi bosszú kerekedett felül. A kihallgatás folyamán a többi amerikai gorombáskodott. Sarkokat össze, kezeket a nadrág varrásra, kiabáltak és hadonásztak mindenféle eszközzel. Megmotoztak. A kihallgatásom után elvezettek. A gépkocsim eltűnt. Tehergépkocsira ültettek és a szomszédos sterhofeni amerikai katonai rendőrségre vittek. Hittem és bíztam abban, hogy a vielshofeni amerikai parancsnokság hamarosan közbelép és szabadon bocsátanak. A rendőrségen újra megmotoztak, végigkutatták zsebeinket. Elvették óráinkat és zsebkéseinket, mindörökre. Nagyobb szobába csuktak, ahol már mindenfajta összefogott népség tartózkodott, férfiak és nők vegyesen, úgy látszik, razzia volt. Elmúlt dél, enni nem kaptunk. A szomszéd szobából nagy ordítozást hallottunk. Amint kiderült, amerikai katonafoglyok voltak lecsukva, akik valamilyen bűnt követtek el. Délután többedmagammal Passaun át Pockingba vittek. Útközben cédulákat dobtunk le a gépkocsiról a hozzátartozók értesítésére. Ezeket a feleségem meg is kapta. Pockingban két tábor létezett. Egy büntető S S-tábor, ahol rács alatt voltak és egy szabad magyar tábor. Mi az SS-tábor mellé egy rétre kerültünk, melyet fényszórókkal és őrökkel vettek körül, már többen voltak itt. Az a hír járta a foglyok között, hogy a le nem szerelt katonákat fogdossák az amerikaiak össze, lajstromozzák és végül egy rövidebb vagy hosszabb idő után elbocsátják őket. Az amerikaiak a réten latrinát ásattak velünk, mehettünk vízért az SS-táborba. Sétáltunk és ismerkedtünk egy ideig. Volt itt német tiszt és katona, úgy a hadseregtől, mint az SS-től, katonapapok, sőt püspökök is. Beszéltünk a német birodalom összecsuklásáról, a bűn és a bűnhődésről. Enni nem kaptunk, dohányunk elfogyott. Az amerikai őrség tüzet rakott, mi is azt csináltuk. A puszta réten próbáltunk aludni, melynél egy bekötő vasút sínje volt a fej párnánk. Nem ment az alvás, mert hajnal felé nagy harmat keletkezett. Alig vártam a reggelt. Az amerikai őrség magatartása a mi szemünkben kato-