Hollósy-Kuthy lászló: Élményeim a második világháború alatt 1939-1945 - Megyei Levéltár közleményei 14. (Székesfehérvár, 1989)

II. A 13. könnyű hadosztály harcai a Don menti téli csatában

osztály törzs vesztesége tisztekben 4 hősi halott vagy eltűnt és egy sebesült. A hátsóbb gyülekező helyen a hadosztály létszáma kb. 13 000-es eredeti létszámmal szemben kereken 4800 fő volt.

101 A hadosztály ezen harcokban mondhatni összes anyagát elvesztette. A 7. gyalogezred például I. 12-én 61, 16-án 49, 19-én 25, II. l-jén 1 db golyószóróval rendelkezett. A tüzérség eredetileg meglévő 25 csőszáma Osztrogozsszkig 7-re, Novij Olsan után 0-ra süllyedt. A veszteségeket nemcsak az orosz behatás, hanem a szállítóeszközök hiánya is okozta. A pontos veszteségek nem állapíthatók meg, mert a hátsóbb gyülekezési helyeken rögtön átcsoportosítások történtek. Ha azonban tekintetbe vesszük, hogy a vezetés a hadosztályt hadászati célokból végleg feláldozta, úgy a veszteségek nem látszanak aránytalanoknak. Felvetődik a kérdés, hogy mik voltak a doni katasztrófa okai, minek a következménye a két áttörés, ami végeredményben az egész arcvonalunkat felborította. A téli csata kialakulását sokan tisztán csak a magyar hadsereg harcértékének rovására írják. Magam részéről a csatavesztés okait elsősorban a német vezetési hibában látom. Nem taglalom itt mint okot az egész keleti (orosz) arcvonalat átfogó német vezetést. Miért kellett az erőket egyáltalán, méreteiket nem ismerő előrehajtással, szerteforgácsolva, az orosz erők döntő megverése nélkül, annyira előre erőszakolni. Tanulhattak volna Napóleon kudarcából. Már 1942 őszén, amikor a német-orosz arcvonal megmerevedett és megszilárdult, a 2. magyar hadseregnek aránytalanul, túl hosszú védelmi vonal jutott. Oka volt ennek, egyrészt feltehetően az erőhiány, másrészt a németeknek az a téves feltételezése, hogy az orosz bármilyen nagyobb erőkifejtésre már képtelen. Amidőn a sztálingrádi események, 1942 késő őszén bekövetkeztek, az amúgy is vékony és gyenge magyar arcvonalból, minden eddig oda szükségszerűen bespékelt német erőt kivontak és délre összpontosítottak. Ez fokozta a magyar arcvonalban a végzetesen laza megszállást, a nagy kiterjedéseket (nálam 4 zászlóalj 17 km-en, 1 puskásszázad átlagban 1300 m kiterjedésben védett) és eredményezte a mélység és minden tartalék nélküli védelmet. Kb. az alábbi kép állott elő: cérna vékonyságú első vonal létezett, mely mögött a hadsereg-parancsnokságig bezárólag mondhatni semmiféle számottevő tartalék nem volt. A védelem ilyen felépítésével és megszervezésével tervszerűen előkészített, több hadosztállyal végrehajtott és harckocsikkal támogatott áttörést meggátolni nem lehetett. Kétlem azt, hogy ilyen körülmények között bármilyen más hadsereg is sokkal különb eredményt tudott volna elérni. A tartalék teljes hiánya minden harcászkodást, erő- és tűz-mozgatást és összpontosítást kizárt. A laza első vonalainkon áttört ellenfél, hátrébb a mélységben már alig ütközött ellenállásba, vele számottevő erőt szemben állítani nem igen állt módunkban.