Hollósy-Kuthy lászló: Élményeim a második világháború alatt 1939-1945 - Megyei Levéltár közleményei 14. (Székesfehérvár, 1989)

II. A 13. könnyű hadosztály harcai a Don menti téli csatában

lünk. A német parancsnok nem foglalt rögtön állást javaslatunkhoz. Az arcokon láttam azonban, hogy egyetértenek. A parancsnok a magyar hadosztály eddigi eredményeiről és harcairól dicsérőleg nyilatkozott. Ezt a jelentéstételt, bár nem szívesen tettem, kötelességemnek tartottam megtenni. Nagy nehézséget jelentett, hogy bár a váltás lehetősége megvolt, a küzdők (kivéve a Magda-csoportot) a puszta havon harcoltak. Ezt a legénység, a 30°-40°-os hidegben több órán keresztül nem bírta ki. A jelentéstételem első következménye az volt, hogy a főellenállási vonalat visszavették a város szegélyére. Ez igen előnyös volt a küzdőkre, az étkeztetés és melegedés szempontjából. A csapat küzdőképessége kimondottan javult. A hadosztály kiterjedése a visszavétellel kb. 7 km-re csökkent. Hátrányt jelentett a visszavétel azért, mert az orosz a várost most már teljesen belátta. A gyalogezredek a beállott veszteségek miatt összevonásokat eszközöltek. Ez után a 31. gyalogezrednek pl. csak két zászlóalja maradt,

94 az egyiknek 320, a másiknak 580 fő lett a harcos létszáma. A mai napon keresett a hadosztállyal rádióösszeköttetést a magyar IV. hadtestparancsnokság, helyzetjelentés-tételre utasította. Két helyzetjelentést tettem, egyet reggel, egyet délután a város szegélyére való visszavétel után. Vázoltam a lőszerhelyzetet és a hangulatot, tájékoztatást kértem a magyar hadseregtől. A hadtest kilátásba helyezte, hogy lőszert légi úton fogunk kapni. Jelentettük az alkalmas ledobóhelyeket. Lőszert azonban a hóviharok miatt nem kaptunk. Mint helyzettájékoztatást csak az alábbiakat kaptam: „Hadtestparancsnokság Bugyennij (egy hátrább fekvő község). Ezen rövid és semmitmondó helyzetközlést persze méltatlankodva fogadtam. Később, erről a hadtestparancsnokkal beszélve, be kellett látnom, hogy a még folyékony állapotban levő arcvonal mellett, nem adhatott más helyzetközlést, amely nem zavart volna meg. A hangulat és a helyzet bent a városban természetesen magán viselte a körülzártság tényét. Nyomasztólag hatott a teljes tájékozatlanság. A magyar hadsereg helyzetéről semmit sem tudtunk. Fix pontnak vettem, hogy a hadtestparancsnokság Bugyennijben van, tehát az előtt képzeltem a már megmerevedő magyar arcvonalat. Felmentésben már nem bíztunk, mert tudtuk, hogy a német Cramer-hadtest valahol elakadt. Éreztük, hogy az orosz nem erőszakolja a város elfoglalását, aránylag csak kisebb erőkkel támadott. Valószínűleg azért, mert erőit a hadsereg ellen küldte, a városnak amúgy is el kell esnie. Azt, hogy milyen nagyságú orosz erők lehettek köztük és a hadsereg között, nem is sejtettük. A támadások súlyát a városban eddig a magyar arcvonal viselte. Megnyugtató volt, hogy a német erőknek eddig sikerült a város déli kijáratait szabadon tartani. Az út hátrafelé azonban már nemigen volt szabad. Hermetikus elzárás tehát még nem állt be. Az ejtett orosz foglyok négy különböző orosz hadosztályhoz tartoztak. Egy kitörés sikerében mindazonáltal bíztunk. A remény ez esetben pedig sokat jelentett. Számítottunk azonban arra, hogy egy kitörés orosz ellenakciót fog maga után vonni.