Hollósy-Kuthy lászló: Élményeim a második világháború alatt 1939-1945 - Megyei Levéltár közleményei 14. (Székesfehérvár, 1989)
II. A 13. könnyű hadosztály harcai a Don menti téli csatában
el, a cikkek későbbi beérkezése miatt. A nemezcsizmák az orosz támadás megindulásakor érkeztek, úgyhogy kiadhatók már csak a hadműveletek folyamán voltak. A mi téli felszerelésünk sokféle gyapjú és kötött-szövött meleg alsóruhákból, különböző bundákból, szőrmemellényekből, kucsmákból, ér- és fülmelegítőkből stb. állott. Ha ezeket a sokszor különböző kivitelű és színű, szedett-vedett cikkeket a honvéd felvette és teljesen felszerelte magát, mozgásképtelen tömeggé változott és katonátlan benyomást keltett. A magyar legénység nem tudott a ruházkodásban az időjáráshoz alkalmazkodni. Felvett mindig mindent, amit kapott, akár — 2\ vagy — 40 =-on állott a hőmérő. Az így felöltözött ember alkalmas volt még az árokszolgálatra, de mozgásra nem. Mozgásnál sok volt a ruházat, futni alig lehetett. Arra pedig nem volt alkalmas, hogy benne egy éjjelt harcolva szabadon lehessen tölteni. A német és az orosz katona mozgóharcra alkalmas, szabványos téli ruházattal rendelkezett. Az oroszoknál, foglyok bemondása szerint, fagyássérülés nem fordult elő. A németek a hadműveletek folyamán felajánlottak ilyen ruházatot azzal a feltétellel, hogy az így felöltöztetett magyar alakulatok teljesen német parancsnokság alá lépjenek. Nem fogadtam el ajánlatukat. Egyéb feljegyzések az állásharc időszakából. A 13. könnyű hadosztály a 2. magyar hadsereg kebelében, de a németeknél is a legjobb hírnévnek örvendett. A fegyelem és a szellem kiváló volt. A hangulat is általában jó volt. A magyar katona megszokott jó harcértékét azonban károsan befolyásolta: a nem kézenfekvő és megértett háborús cél, az otthontól való nagy távolság, a szokatlan időjárás, az a tény, hogy nem mindenki teljesített harctéri szolgálatot, a tervezett váltások (miért nem én megyek haza, miért a másik), a váltás állandó várása és reménye. Végeredményben mindenki állandóan a váltását várta. A harctéri szolgálatát nem hazát védő tevékenységnek, hanem olyan időnek tartotta, melyet át kell valahogy vészeim. Valahogy az a felfogás alakult ki, hogy ez nem a mi háborúnk. Az otthon nemigen buzdított, nem is destruált kimondottan, de ugyancsak mindig a váltásról ábrándozott és írt. A csapat kiképzési fokát általában megfelelőnek minősíthettük. Az élet az állásharcban lényegében ugyanúgy folyt, mint az első világháborúban. A nagy hidegek miatt esténként, a fegyverek működésének ellenőrzésére, zárótűzpróbát kellett tartani. Az elakadás az utakon járművekkel igen gyakori volt. Ezért a parancsnokságok között a forgalmat készenlétbe helyezett szánokkal, postakocsi rendszerben is biztosítottuk. Napirendem általában az alábbiak szerint alakult. Délelőttönként mindig más és más zászlóaljat vagy üteget szemléltem meg. Délután (a mi óránk szerint 15-kor már teljesen sötét volt) irodai munkákkal voltam elfoglalva. A szemleutakat rendszerint a kiváló Botond tehergépkocsin 69 tettem meg, megfelelően felszerelt kísérettel, az esetleges elakadások miatt.
