Hollósy-Kuthy lászló: Élményeim a második világháború alatt 1939-1945 - Megyei Levéltár közleményei 14. (Székesfehérvár, 1989)

I. Bevezetés

moly háború gondolata és lehetősége mind távolabb esett a hadseregtől és a nemzettől. Minden magasabb előléptetésnél, valamint mikor magasabb állásokba kerültünk, kormányzói kihallgatásra kellett jelentkezni. Jellemző a kormányzóra, hogy ezen időben, ilyen alkalomkor előttem, lényegében ismeretlen előtt „most az a divat, hogy üssük a zsidót, - na a fák nem nőnek az égig" (Hitlerre

19 célozva) kijelentéseket tette. Leírom ezen időből az alábbi jellemző beszélgetést. Minden évben, az összes külföldön működő magyar katonai attaséink be lettek egyszerre Budapestre rendelve értekezletre, amelyen mindegyik leadta plénum előtt az országát illető helyzet megítélését. Ezen értekezletet közös vacsora zárta be, melyre az értekezleten résztvevőkön kívül a Budapesten működő külföldi katonai attasék is hivatalosak voltak. Ilyen vacsoránál a francia attasé mellé kerültem. A német-francia háború akkor már befejeződött. Franciaország nagyrésze akkor már meg volt szállva a németek részéről. A francia katonai attasé a vichy-i, tehát a németekkel látszólag baráti francia kormányt képviselte. Persze politizáltuk is. Többek között az alábbi megjegyzést tettem: „hogy a franciáknak előbb vagy utóbb őszintén ki kell békülniök és egyezniök a németekkel, mert nincs értelme, hogy két ilyen nagy és kulturált nemzet állandóan marják egymást egészen kicsi tartományok miatt". A francia erre piros fejet kapott. „Ez nem lehet" volt az egyedüli válasza. Zárkózott lett. Ezen beszélgetés mostanában - a német-francia barátkozások idején - sokszor eszembe jut. Ebben az időben esett a Délvidék elfoglalása és megszállása és később hadüzenetünk Oroszországnak.

20 Az elsőnél külpolitikai kételyeink (Teleki halála ), ennek következtében késedelmünk és azután a sürgetés miatt, honvédségünk majd a saját lábába botlott. Az orosz hadüzenetig mindig csak kisantant-ellenes beállításban éltünk. Most tisztázódott előttünk, hogy valamilyen formában világháború részesei lettünk. Ennek kezdete ugyan kedvező előjelek mellett indult meg, de kimenetele kétséges. Éreztük, hogy nagy fába vágtuk, vagy kellett vágnunk a fejszénket. A magyar közhangulat akkor szerintem még a virágos bevonulások hatása alatt állott. Komoly háborúra, ahol vér patakokban folyik, nem volt lelkileg felkészülve. Hiányzott a kézenfekvő ok. 1942-ben, a nyár végén Nyíregyházára kerültem, az ottani könnyű hadosztály-parancsnokságát

2 vettem át. Ugyanezen év novemberében pedig a Donhoz rendeltek, hogy az arcvonalban lévő 13. könnyű hadosztályt vegyem át. A Don menti harcokat a következő fejezetben írom le. 1943. májustól 1944. augusztusig a műszaki csapatok felügyelője voltam. Majd utána a harctérre kerültem. Utóbbi élményeimet és működésemet a III. és IV. fejezetekben tárgyalom.