Hollósy-Kuthy lászló: Élményeim a második világháború alatt 1939-1945 - Megyei Levéltár közleményei 14. (Székesfehérvár, 1989)

Bevezető (Szabó Péter)

nyúló „rendjét", a hagyományok betokosodott örökségét, amely inkább megszokásból, mint belátásból, de mélyen belevésődött az akkori magyar átlagemberek jellemébe. A helytállás „rugóit" ezenkívül magyarázhatjuk az egymásrautaltság azon erejével, mely a válságos helyzetekben is összetartotta az alakulatok személyi állományát, s őket a „Szolgálatra", az engedelmességre nevelés eredményeként gépies cselekvésre késztette. Mindezen felsorolt pszichikai, erkölcsi tényezőkhöz hozzájárultak még a tisztikarban és legénységben egyaránt élő félelmek a jövőtől, hadifogságtól és különféle hírektől. 1944 októberére a magyar politikai vezetésnek a nyugati hatalmakkal folytatott „tárgyalásai" kudarcot vallottak, értelmüket vesztették, a szovjet hadsereg előrenyomulása az ország belseje felé feltartóztathatatlannak tűnt. Ezen események Horthyt és környezetét most már arra kényszerítették, foglalkozzon a Szovjetunióval való tárgyalás gondolatával. 1944. október 15-16. lefolyása és előzményei, a háborúból való kiugrás sikertelen kísérlete - melyről katonai szempontból az emlékirat szerzője is véleményt alkot - a hazai történetírás sokat idézett témája. Ebben a kérdéses, fent említett időpontban - mindennemű előkészületek nélkül - a magyar királyi honvédségnek és tisztikarának az addigi felkészítettségével, beállítottságával és neveltetésével ellentétes módon kellett volna cselekednie. Az a hadsereg, amely 1941 nyara óta hadat viselt a Szovjetunióval, egyik napról a másikra annak szövetségesévé kellett volna, hogy váljon. Hollósy-Kuthy László lesújtó véleményt alkot az 1944. október 15-16-i ún. „kiugrási kísérletről". Szemléletesen mutatja be, hogy a Horthy-proklamáció mennyire váratlanul érte a csapatokat. Annak elhangzását követő teljes tanácstalanság, a helyi tájékoztatás vagy valamiféle intézkedés kiadásának elmaradása következtében még az arcvonal magasabb egységeinek parancsnokai sem - ahogy ő sem - jutottak olyan információk birtokába, hogy megpróbálják tisztázni a kialakult helyzetet. Az 1. hadsereg parancsnokának és vezérkari főnökének távozásával pedig ezek után minden folytatódott tovább anélkül, hogy bármi is történt volna. Az emlékirat ezen fejezete feltehetően jelentős adalékul szolgál az 1944 októberi események történeti értékeléséhez. A visszaemlékezés V. fejezetében tárgyalt, 1944 októberi, Kárpátokban folytatott harcokat az előzőekben felvázolt állapotok jellemezték, s a harcok további vállalását is hasonló pszichikai tényezők határozták meg. A nagy veszteségek és az állandó visszavonulás hatása alatt a csapatok erkölcsi értéke azonban rohamosan csökkent. Ehhez nagymértékben hozzájárult az 1944. október 15-16-i kudarcba fulladt háborúból való kiugrás híre, a háború befejezésének reményében való csalódás is, még inkább azonban Magyarország területének, az otthon, a szülőföld elvesztésének tudata. A tisztikar és a legénység többsége azonban harcolt mindaddig, amíg az a remény éltette, hogy családjától, szeretteitől ezáltal távol tudja tartani a háborút, a pusztítást. Az a tény azonban, hogy a háború már magyar területen folytatódott, mindenkiben elkeseredettséget szült. Ez az elkeseredettség tapasztalható Hollósy-