Hollósy-Kuthy lászló: Élményeim a második világháború alatt 1939-1945 - Megyei Levéltár közleményei 14. (Székesfehérvár, 1989)

V. Végakkordok

ismeretlen volt. Minden győzőnek a jövőben hasonló jogokat ad és azt tetszés szerint fogják kiegészíteni. Az elgondolás szerint bűnöket, amelyeket a vezetők ismertek, vagy ismeretlenek követtek el, a nagy tömegeknek, mindenkinek, aki a hatalommal, az állammal, a párttal valamilyen kapcsolatban volt, kell jóvátennie és érettük bűnhődnie. Anélkül, hogy a bűn fennállása és nagysága, vagy annak tudása az egyesek részéről bizonyítva volna. Ami most itt történik, az szégyenletes, kis embereket zárnak el megtorlásképpen, jogvédelem nélkül. Cellatársam meg volt arról győződve, hogy Amerika magatartása Németországgal szemben alapvetően változni fog. Az alábbiak szerint folytatta. Beszélnek embertelenségekről, amelyeket a németek elkövettek. Mik azok a német városok bombázásához képest! Látta pl. Dresden-t a bombázás után közvetlenül? Az nem volt embertelenség? Százezer halott. Hullahegyek, a belváros romokban hevert. A városon gépkocsival áthaladni nem lehetett. Erről ma nem beszél senki. Német cellatársam azt kérdezte tőlem, szimpatizáltunk-e a német néppel régebben és most. Azt feleltem, hogy szét kell választanom, kérdése megválaszolásánál az osztrák és a nagy német népet. Az osztrákokat, a Habsburgok vezetése alatt, először utáltuk, mert állandó nyomást gyakoroltak ránk és be akartak kebelezni. Igen sok véres harc folyt le közöttünk, ami végül is a kiegyezéssel, a Monarchiával végződött. Az első világháborúban és azután az osztrák nép velünk többé-kevésbé azonos sorsra jutott. Tehát egy bizonyos fokú testvériség fejlődött ki közöttünk. A nagy német népet eleinte igen szerettük és tiszteltük. Az osztrák ellen régebben, és az első világháborúban támogatott bennünket. Hindenburg,

161 Mackensen,

162 stb. előttünk tényleg legendás alakok lettek, amilyenekkel a jelenkor nem rendelkezik. Az utóbbi időben azonban az össznémetségtől csak mind jobban erősödő nyomást, háborúba sodrást, mondhatni megszállást, belügyeinkbe való beavatkozást, kifosztást, bűnre kényszerítést és most a német határ átlépésekor, kedvezőtlen fogadtatást tapasztaltunk. A német sorstársam általában igen jól tartotta magát, de időnként teljesen összetört, kétségbeesett és kitört volt vezetői ellen. Nyugtatnom és vigasztalnom kellett sokszor. Főleg családjával és szüleivel foglalkozott, akiknek akkor hollétét nem tudta. Kenyérkereső hiányában akár meg is dögölhetnek, mondotta. Kettő fia ebben a háborúban elesett. Állandóan hangoztatta, hogy ő sohasem politizált, teljesítette mint állami alkalmazott feletteseinek parancsait, csak dolgozott, rosszat nem tett, ezért nem lehet bűnös. Későbbi sorsáról nem tudok. Míg én a fegyházban voltam, feleségem megkísérelt mindent kiszabadításom érdekében. Először egy Passauban székelő amerikai tábornokhoz jutott be. Ez igen szívélyesen bánt vele és mint hölgyet kezelte. Először az amerikai hadtestparancsnoksághoz íratott vele egy kérvényt. Ennek nem volt eredménye. Majd a Magyar Vöröskeresztet ajánlotta az amerikai tábornok, hogy ve-